Gazdaság koronavírus

Úgy tűnik, a járvány miatt egyelőre nem lesz nyugdíjkötvény

Bár a termék már megvan, a koncepció kész, egyelőre nem lesz nyugdíjkötvény – mondta el Kurali Zoltán, az ÁKK vezére a Portfolio Öngondoskodás 2020 konferenciájának vezérpaneljében.

A nyugdíjkötvény kapcsán elmondta még, hogy elemeztek egy hosszabb futamidejű lakossági értékpapírt, elkészült egy szerintük jó termék, de a pandémiás helyzet miatt úgy döntöttek, hogy mégsem vezetik be egyelőre, hanem maradnak a már megszokott termékeknél. Viszont azt is előrevetítette, hogy később újra előjöhet az ötlet.

Kitért arra is, hogy nyáron nagyobb lejáratok voltak a lakossági állampapírok piacán, emiatt a bruttó értékesítések nyilván csökkentek. Úgy véli, hogy a lakossági megtakarítások nagyjából egyharmada jön be a lakossági állampapírok piacára éves szinten, ez 1000 milliárd forintos nettó növekedést jelent. Az sem szabad elfelejteni, hogy idén mintegy 900 milliárddal csökkent az intézményi kézben lévő lakossági állampapír-állomány. Így bár a bruttó értékesítés csökken, a nettót kell nézni, mivel ez mutatja a lakosság valódi keresletét.

Kiemelt kép:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.