Gazdaság

10 százalékkal is nőhet a nyugdíjszorzó jövőre

Akik 2021. január 1. és december 31. közötti nappal kérik a nyugdíjuk megállapítását, azoknak – a koronavírus pandémia okozta gazdasági nehézségek ellenére – egyre kevésbé kell tartaniuk attól, hogy kedvezőtlenebb valorizációs szorzókkal állapítanák meg a nyugdíjuk alapját képező nettó számított havi életpálya-átlagkeresetük összegét.

A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani. Idei nyugdíjigénylés esetén a 2018-as és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2019. év (minden eddiginél magasabb) kereseti szintjéhez igazítani a 2020. márciusában kiadott kormányrendeletben megjelent, minden eddiginél kedvezőbb valorizációs szorzókkal. 2021. évi nyugdíjigénylés esetén viszont a 2019-es és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2020. év (éves szinten még nyilván nem ismert) kereseti szintjéhez igazítani a 2021. márciusában kiadandó valorizációs szorzók révén.

A KSH legfrissebb (2020. október 30-án közzétett) jelentése tükrében a 2020. január – augusztus hónapokban mért átlagkeresetek jelentős mértékben nőttek az előző év azonos időszakához képest. 2020. január–augusztus időszakban a bruttó átlagkereset 395 400 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 406 000 forint volt. Ugyanebben az időszakban a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 900 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 271 800 forint volt. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,9 százalékkal, a kedvezmények figyelembe vételével számított nettó átlagkereset pedig 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

E friss gyorsjelentés tükrében a Nyugdíjguru szerint még nagyobb esély van arra, hogy a tendencia – a koronavírus járvány második hulláma dacára – egész évben fennmarad, vagyis 2021-ben akár 10% körüli mértékben tovább javulhatnak a valorizációs szorzók. Így jövőre is folytatódhat az a trend – miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani a korábbi évek kereseteit –, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ez nem csak a korbetöltött öregségi nyugdíjra, hanem a nők kedvezményes nyugdíjára is érvényes összefüggés.

  • 2021-ben egyébként fő szabály szerint az igényelheti a nyugdíját, aki betölti a 64 év 183 napos nyugdíjkorhatárát, vagyis 1956. második félévében született.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik