Gazdaság

A szeptemberi áremelés után még egyszer drágul idén a liszt

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg – írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai száma.

Búzából a hazai szükséglet nőni fog, keményítőgyártásra ebben a szezonban 240-250 ezer tonna alapanyagigénnyel számolunk, míg az előző szezonban ez csupán 80 ezer tonna volt

– mondta a lapnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára. A malomipar évi 1,3 millió tonna búzát vásárol fel – ebben már a lisztexporthoz szükséges mennyiség is benne van -, takarmánycélokra 1,6-1,7 millió tonna, vetőmagra 300 ezer tonna a belföldi igény.

Ez összesen 3,2-3,3 millió tonna, miközben az össztermés az agrártárca szerint 4,7 millió tonna volt az idén. A külpiaci kereslet is árfelhajtó hatású, mert a búzát és az árpát is viszik exportra. Az export elszívó hatása viszont tovább nehezíti a malomipar helyzetét, a malmok ugyanis kénytelenek magasabb árat fizetni a búzáért, mint amennyivel eredetileg kalkuláltak – fűzte hozzá Pótsa Zsófia.

A világgal kell versenyeznünk a búzáért – mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, megerősítve, hogy az exportőrök is veszik a hazai búzát. A világpiaci ármozgások miatt a malmok egyre drágábban tudnak vásárolni, ami Lakatos Zoltán szerint azt jelenti, hogy nem lesz elég a szeptemberi 2-3 forintos lisztáremelés, még az idén tovább kell növelniük átadási áraikat – olvasható a az MTI által szemlézett cikkben.

Kiemelt kép: Cipók a Pannon Sütő Kft. várpalotai üzemében 2020. szeptember 24-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.