Gazdaság

Érden is a Vertikál veheti át a veszteségessé vált önkormányzati szemétszállító céget

A megrendült helyzetű érdi hulladékszállítót is megvásárolná a Vertikál – erősítette meg a Népszava értesülését a tevékenységet egyre több térségben végző, önkormányzati többségű Vertikál Nzrt. elnöke, Ferencz Kornél. Érden is körvonalazódik a szokásos recept, az állami kukaholding által anyagilag kiszárított önkormányzati hulladékszállító megmentésére bejelentkezik a Vertikál – kommentált a lap. A birtokukba került 2019-es üzleti jelentés szerint

a az ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nkft. tavaly 246 milliós veszteséggel zárt, amivel a negatív saját tőke 348 millióra dagadt. A tulajdonosok azonnali tőkerendezési kötelezettségére a cég és a könyvvizsgáló is utal.

A Vertikál elnöke szerint bár régóta tárgyalnak az ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nkft. önkormányzati tulajdonosaival, a tárgyalások még mindig korai szakaszban vannak. Hallott az érdi hulladékszállító kedvezőtlen anyagi helyzetéről, de hangsúlyozta, hogy ennek rendezése első körben a tulajdonos önkormányzatokra vár. Ha azonban a helyhatóságok igénylik, készek megvizsgálni annak lehetőségét, hogy részt vegyenek a tőkerendezésben.

Ha a Vertikál részt vesz a tőkerendezésben, jövőbeni tulajdonrésze a befizetett tőke arányában alakulna, amiben – korábbi vételeiktől eltérően – a többséget sem zárta ki. Ugyanakkor az ügylet nem vásárlás, hanem tőkerendezés lenne – hangsúlyozta, hozzátéve, a Vertikál célja ellátási területük bővítésével a hulladékszállítás hatékonyságának javítása.

Ferencz Kornél visszautasította azt a sejtetést, hogy a kukacsekkeket négy éve beszedő, majd e pénzeket elvben a helyi közszolgáltatóknak továbbutaló, állami NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. egyes hulladékcégek jussát visszatartja azért, hogy a Vertikál vételi helyzetbe kerülhessen.Szakértők a cég tőkehelyzetét legalább 348 millió forint befizetésével tartják rendezhetőnek. Az ügyet csütörtökön tárgyalja az érdi közgyűlés.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik