Gazdaság

Félmilliárd forintot húzhattak be magyar csalók a világhírű verseny átverésével

Magyar vonatkozású bűncselekményről ír a G7, amelynek a kiindulópontja az új-zélandi Auckland.

Az Amerika Kupa nevű vitorlásversenyről van szó, amelyet 2021-ben rendeznek majd. Az még júliusban derült ki, hogy csalók 2,8 millió új-zélandi dollárral (560 millió forinttal) rövidítették meg az aucklandi verseny szervezőit. Most pedig arra derült fény, hogy a csalók egy magyarországi bankszámlát használtak „akciójukhoz”.

A G7 így foglalja össze az esetet:

  • az új-zélandi csapatnak egy Circle-O nevű német-osztrák vállalkozás lett az egyik beszállítója
  • a csalók 2019 nyarán jelentkeztek be a szervezőknél, egy olyan e-mail címről, amely nagyon hasonlított a Circle-O ügyvezetőjére: circle helyett clrcle volt benne. Ekkor egy júliusi kifizetésről érdeklődtek, amelyet az új-zélandi szervezők már kifizettek. Valamiért azonban azt hitték, hogy a következő, októberi utalás miatt írtak.
  • amikor ez kiderült a csalók számára, szeptemberben küldték a számlát, azt kérve, hogy egy új, magyar bankszámlaszámra utalják a pénzt. „Nekünk mindegy, hova küldjük” – jött a válasz, és elutalták a 2,8 millió dollárt. Az eset július elején derült ki, és vezető hír volt Új-Zélandon.

Az elkövetőket eddig nem sikerült azonosítani.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik