Gazdaság

Kivonult a piacról egy budapesti taxis cég

Befejezte működését a TaxiPlus – ezt a cég jelentette be a közösségi oldalán pár napja. A rövid tájékoztatásból kiderül, hogy a cég megrendeléseit a továbbiakban a 6×6 Taxi teljesíti, ahogyan a TaxiPlus utasainak hívását is ez a társaság kezeli a jövőben – írta meg a Világgazdaság. Hogy mi a kivonulás pontos oka, azt egyelőre nem tudni.

A 2017 tavaszán alapított TaxiPlus levonulásáról hivatalos magyarázat még nincs, de a lap szerint a koronavírus-járvány – pontosabban a fuvarállomány ebből fakadó drasztikus esése – nagy valószínűséggel hozzájárult a döntéshez, egyúttal pedig a budapesti taxis piac koncentrálódásához. Szakmai fórumokon nem tartják kizártnak, hogy a fővárosi taxis parketten végül három-négy szereplő marad talpon. A válság nagy nyertese a Bolt (korábbi nevén Taxify) lehet.

A TaxiPlus távozásának sok előjele nem volt, a szolgáltató mögötti vállalkozás, a TaxiPlus World Kft. tavaly mintegy 297,5 millió forint nettó árbevételt ért el a 2018-as szűk 289 millió forintot követően. A mintegy 3 százalékos javulásnál jóval látványosabb az adózott eredmény 120 százalék körüli megugrása. Míg a cég két éve még 31,7 millió forint nyereséget termelt, 2019-ben már több mint 70 milliót.

A változás nyomán a fővárosi minősített taxitársaságok száma tízre csökkent.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.