Gazdaság

Rég nem látott visszaesést mutathat a magyar gazdaság

Az idei második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százalékkal maradhatott el a tavalyitól, az előző negyedévhez képest szezonálisan és naptárhatással igazítottan 11,6 százalékkal zsugorodhatott a gazdaság, derül ki a Világgazdaság cikkéből. Az elemzői konszenzus szerint idén 4,3 százalékkal maradhat el a GDP a 2019-estől – hasonló mértékű gazdasági krízisre a 2008–2009-es válság óta nem volt példa –, jövőre 4,5 százalékos felpattanás várható.

A szakértők többsége aránylag gyors talpra állásra számít, már 2021-ben elérhetjük a 2019 végi gazdasági teljesítményt, sőt sokan már a jövő év elején erre számítanak. Ám van, aki szerint csak 2023-ra éri el a GDP a tavaly év végi szintet. Az elemzői előrejelzések nem számolnak második járványhullámmal.

Kuti Ákos, a Danube Capital vezérigazgató-helyettese szerint ha ősszel ismét nagyobb járványügyi korlátozások lesznek, a GDP 3,7 százalék helyett 7,4 százalékkal eshet vissza 2020-ban, a jövő évi felpattanás pedig 3,9 százalék helyett mindössze 1,8 százalék lehet.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken teszi közzé az első becslését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik