Gazdaság

Így változnak jövőre a jótállás feltételei

Évek óta rengeteg panasz érkezik a fogyasztóvédelmi hatósághoz a jótállási igényekkel kapcsolatban, számos vásárlónak kell szembesülnie azzal, hogy a kicserélés iránti igényével falakba ütközik, vagy a javítások elhúzódnak. A problémát orvosolva idén nyáron kihirdették azt a jogszabálty, amely módosítja a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendeletet és igyekszik elejét venni a fogyasztói elégedetlenségeknek. A módosítások 2021. január 1-jén lépnek hatályba, így a vállalkozásoknak elegendő ideje lesz felkészülni az új, meglehetősen szigorú szabályok alkalmazására, melyeket a Taylor Wessing Budapest ügyvédi iroda szakértői foglaltak össze.

A vásárlókat és a forgalmazókat egyaránt érintő legfontosabb változás az, hogy 2021-től a jelenlegi 1 éves jótállási idő helyett az eladási ártól függően sávosan fog változni a kötelező jótállási időtartam, mely

  • 10 ezer és 100 ezer forint közötti vételár esetén 1 év,
  • 100 ezer és 250 000 ezer forint közötti vételár esetén 2 év,
  • 250 ezer forint feletti vételár esetén pedig 3 év lesz.

Szintén fontos változás, hogy bevezetik az e-jótállási jegyet. Ez azt jelenti, hogy 2021. január 1-jétől elektronikus úton is át lehet adni a fogyasztó részére a jótállási jegyet, legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon. Érdemes lesz közvetlenül e-mail útján megküldeni az e-jótállási jegyet, ugyanis ha a vállalkozás letöltést biztosító elérési cím formájában teszi ezt elérhetővé (pl. link), a jegynek a teljes jótállási időtartam alatt letölthetőnek kell lennie, tehát adott esetben 3 évig.

További, a vásárlóknak kedvező változás az is, hogy a jövőben az igényérvényesítéshez

  • az eladó nem követelheti meg, hogy a vásárló az eredeti csomagolást megőrizze, valamint
  • 2021-től a kijavítás iránti igény már nemcsak a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál érvényesíthető, hanem a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén vagy fióktelepén is. Így a vállalkozás feladata lesz gondoskodni arról, hogy a termék ezek bármelyikéből eljusson a szervízbe.

Javítás 15 napon belül

A kapcsolódó miniszteri rendelet szintén 2021 elején hatályba lépő módosítása alapján a vállalkozásoknak törekedniük kell arra, hogy a kijavítást vagy a kicserélést 15 napon belül elvégezzék, ellenkező esetben pedig kötelesek a fogyasztót tájékoztatni a kijavítás vagy a csere várható időpontjáról. Ennek teljesíthetőségét az teszi lehetővé, hogy a szerviz köteles lesz a vállalkozást tájékoztatni arról, hogy az áru javítható-e, illetve arról is, mennyi a javítás várható időtartama.

Ha az első javítás során fény derül arra, hogy az adott fogyasztási cikk nem javítható, 8 napon belül automatikusan ki kell cserélni, ha a cserére nincs lehetőség, 8 napon belül vissza kell téríteni a számla vagy nyugta alapján a vételárat. Akkor is kötelező a 8 napon belüli automatikus csere, ha három javítást követően ismét meghibásodik az áru és a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását vagy az áru kijavítását. Ha a termék nem cserélhető, szintén 8 napon belül vissza kell téríteni a számla vagy nyugta alapján a vételárat.

A javítások indokolatlan késedelmét szankcionálja az a rendelkezés, amely szerint, ha a kijavításra 30 napon belül nem kerül sor, ennek leteltét követő 8 napon belül ki kell cserélni a fogyasztási cikket, de itt is érvényesül, hogy ha nem lehetséges a csere, a vételárat kell visszafizetni. Nyilvánvalóan nem lenne méltányos valamennyi tartós fogyasztási cikk esetén érvényesíteni ezeket a szabályokat, így a rendelet kimondja, hogy ezek a szabályok nem vonatkoznak olyan termékekre, mint az elektromos kerékpárok, a személygépkocsik vagy a lakóautók.

Új termékek kerülnek be a jótállás alá

A szabályozás egyébként csak bizonyos, 10 ezer forintot meghaladó értékű tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik pl. háztartási készülékek, fűnyírók, kerékpárok, személygépkocsik, babakocsik, lámpatestek, telefonok, számítógépek, laptopok, hangszerek, órák, ékszerek és sporteszközök. Ez a lista most kiegészült a 10 ezer forintos eladási ár feletti nyílászárókkal, kaputelefonokkal, riasztóberendezésekkel, garázskapukkal, zuhanykabinokkal, kádakkal, napkollektorokkal és drónokkal.

Az ügyvédi iroda szakértői szerint a változások egyértelműen a fogyasztóknak kedveznek, hiszen 2021-től egy drágább okostelefon vagy laptop vásárlásakor 3 évig kérhető majd – bizonyos feltételek mellett – a termék javítása, kicserélése, adott esetben a vételár visszatérítése. Európai viszonylatban ez egészen egyedülálló, és érdekes megnézni, milyen hatással lesz a tartós fogyasztási cikkek piacára.

Az ártól függő sávos jótállási idő akár ármérsékléshez is vezethet, de az is elképzelhető, hogy a szigorú szabályozás következtében egyes márkák eltűnnek majd a magyar piacról

– valószínűsítették.

Kiemelt kép: Kummer János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik