Gazdaság

Közel 1200 milliárd forintnyi veszteséget jelent a koronavírus a Boeingnek eddig

Több mint 4 milliárd dollár üzemi veszteséget jelentett a június 30-án zárult első pénzügyi fél évre a Boeing, az amerikai gyártó emellett bejelentette: egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X premierjét – írja az MTI.

A chicagói székhelyű gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, bevétele 26 százalékkal 28,7 milliárd dollárra csökkent, és hiába esett 20 százalékkal az üzemelés költsége, az üzemi szintű veszteség így is 4,3 milliárd dollárt tett ki, négyszer annyit, mint egy évvel korábban. A Boeing adózott vesztesége a fél év végén a tavalyi 793 millió dollár után idén 3 milliárd dollár volt.

A koronavírus-járvány, illetve az emiatt bevezetett utazási korlátozások jelentősen rontották a Boeing piaci helyzetét, mivel nagy mértékben csökkent a szélestörzsű gépek iránti kereslet. Emiatt a társaság úgy döntött, egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X piaci bevezetését, az első példány csak 2022-ben állhat forgalomba. Másik szélestörzsű típusából a 787 Dreamlinerből pedig jövőre az idei 10 helyett csak hatot készít el havonta a gyártó.

A Boeing az időszak során 70 repülőgépet adott át üzemeltetésre szemben a tavalyi 239-cel.

Kiemelt kép: A Virgin Orbit amerikai vállalat által közreadott képen a Cosmic Girl elnevezésű, speciális módon átalakított Boeing 747-400 repülőgépet, és a rászerelt LauncherOne hordozórakétát tesztelik, miután a gép felszállt a Kalifornia államban fekvő mojavei Légi- és Űrkikötőből 2020. május 25-én. Richard Branson brit milliárdos, a Virgin Orbit tulajdonosa a kisméterű műholdak fellövésével növekvő piacára akar bekerülni. Ezen a napon a Virgin Orbit első rakétafellövési kísérlete nem sikerült. MTI/EPA/VIRGIN ORBIT

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.