Gazdaság koronavírus

Varga Mihály: Az egész éves GDP 5 százalékkal csökkenhet

Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, az egész évben pedig 5 százalékkal zsugorodhat, meghaladva a korábban várt, ma már optimistának tűnő 3 százalékos jóslatot - közölte a pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Mihály azt mondta, hogy a legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés. Májusban lassult a gazdaság visszaesése, a hónap végén pedig megfordult a trend, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei is mutatkoztak.

A miniszter beszélt arról is, hogy idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a fél év végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárd forintos hiány alakult ki.

A koronavírus-járvány elleni védekezési alapra mintegy 600 milliárd, a gazdaság védelmi alapra több mint 1100 milliárd forintot különítettek el, ezek határozták meg az első fél évet – tette hozzá.

Év végére még magasabb lehet a hiány, mert a gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani

– fejtette ki.

Varga Mihály ismét hangsúlyozta, hogy a járvány jó gazdasági helyzetben érte az országot, ezt mutatja a tavalyi 5 százalékos és az idei első negyedévi több mint 2 százalékos gazdasági növekedés.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik