Gazdaság

Horvátország turistaforgalma 70 százalékkal kisebb a tavalyinál

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte szerdán Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója.

Júniusban kicsit javult a helyzet, a tavalyinál 68 százalékkal volt kisebb a forgalom.

Stancic elmondta, a körülményekre tekintettel elégedettek, továbbá fontosnak találta kiemelni, hogy nem regisztráltak egyelten koronavírus-fertőzött turistát sem az országban.

A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján június végéig a hazai turisták a vendégéjszakák 31 százalékát, a külföldi turisták a 69 százalékát töltötték el országban.

A legtöbb vendégéjszakát a szlovénok töltötték el (26 százalék), őket a németek (25 százalék), az osztrákok (9 százalék), a boszniaiak és a csehek (7-7 százalék) követték. Stancic szerint júliusban és augusztusban nőni fog az idegenforgalmi kereslet és forgalom, itt főleg a közép-európai országok piacára számítanak, Németországra, Szlovéniára, Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Magyarországra és Szlovákiára. Bár a világban állandóan változik a járvány-helyzet, az emberek alkalmazkodtak az új körülményekhez, és a járvány megfékezésre hozott intézkedések betartása mellett újra elkezdtek utazni. Horvátország szerinte jobban áll, mint a konkurens országok, mert az említett országok számára autóval elérhető, változatos szálláshelyeket kínál és továbbra is kedvező járvány-helyzettel rendelkezik.

Stancic úgy értékelte: az év végéig a turisztikai ágazatban a tavalyi rekordév legalább egyharmadát teljesíteni tudják.  (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik