Gazdaság

400 ezer forint fölé nőtt a bruttó átlagbér

Idén áprilisban a bruttó átlagkereset Magyarországon 400.200 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez azt jelenti, hogy közel 8 százalékkal nőtt az átlagbér egy év alatt. A bérek növekedési üteme kissé mérséklődött az elmúlt 2-3 évben megszokott, kétszámjegyű ütemhez képest.

Ez a teljes munkaidőben állók átlagkeresetét takarja, és csak a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél, nagyobb nonprofit szervezeteknél dolgozók keresetét vette számításba a statisztikai hivatal.

Ha a közfoglalkoztatottakat kivesszük a képletből, akkor 410 ezer forint a bruttó átlagkereset Magyarországon.

Sokaknak a koronavírus-járvány miatti válságban csökkentették a fizetését, munkaidejét, illetve el is veszítették állásukat, tehát a teljes kép ennél csúnyább.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 500 forintot ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik