Gazdaság koronavírus

KSH: 28 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma májusban

A március-májusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai megjelennek a munkanélküliségi adatokban – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI szerint.

Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.

Az inaktívak száma jelentősen, 59 ezerrel csökkent, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis – a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően – aktívan kezdett munkát keresni, közülük 31 ezren el is kezdtek dolgozni.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma május végére 363 ezerre nőtt.

A foglalkoztatottak száma nőtt

Májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezerrel kevesebb a KSH szerint.

A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer, az egy évvel korábbinál 2,2 százalékkal kevesebb volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a foglalkoztatási adatokban is megjelennek – közölte a KSH.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik