Gazdaság

Orbán: A kormány kész anyagi támogatást adni a győri Audi-gyárnak

Erőteljes kormányzati támogatásra van szükség a gazdaság újraindításához – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a győri Audi-gyárban, ahol hétfőtől a motor- és járműgyártás ismét a megszokott munkarendben folyik.

A koronavírus-járvány gazdasági hatása még az olyan, világszínvonalon kiemelkedő gyárakat is rendkívül érzékenyen érinti, mint az Audi, és az is nyilvánvaló, hogy a gazdaság újraindításához, még a saját lábán megálló Audi-gyár újraindításához is kell kormányzati segítség. Ennek hiányában ugyanis a gazdaság nem indul újra – fejtette ki a kormányfő, aki a járműgyár három műszakra átállása alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kíséretében látogatást tett a gyárban.

A miniszterelnök közölte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Audi-gyárban az összes munkás és mérnök megtalálja számítását, a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a gyár teljes kapacitáson való működéséhez.

Az Audi-gyárért is küzdeni kell – hangoztatta Orbán Viktor, aki ugyanakkor arra számít, hogy „a válságot nemcsak hogy túl fogjuk élni, hanem megerősödve fogunk kikerülni belőle”, és ennek része lesz „az Audi nevű sikersztori” folytatása. Jelezte ugyanakkor, a tulajdonosoknak, a vezetőknek és a dolgozóknak is jó megállapodást kell kötniük.

Megállapodásokkal lehet munkahelyeket megvédeni.

Orbán Viktor azt is mondta, egy, de akár két évbe is telhet eljutni oda, hogy a járvány előtti kiindulópontot meghaladó, nagy terveket lehessen a termelő üzemekben meghirdetni. A kormányfő a magyar ipar fellegvárának, büszkeségének nevezte a győri Audi-gyárat, amely nemzetgazdasági szempontból is fontos, eddig ugyanis több mint 11 milliárd eurónyi beruházás történt a mára környezetsemleges gyárban.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke azt mondta: az Audi Hungaria egyre inkább egy kompetenciaközponttá fejlődik, amelynek jelmondata, „Audi Hungaria, Győrből a világnak”. Közölte: a harmadik műszak visszaállításának alkalmából bemutatták a kormányfőnek és kíséretének a koronavírus elleni intézkedéseiket, a munkahelyeik átalakítását, amelynek köszönhetően már április közepén el tudták kezdeni a gyártást az első motorgyártó soron. Kiemelte, a munkatársaik biztonsága az első, és az átalakítások eredményeképpen biztonságosan tudnak gyártani.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy egyelőre messze vannak a koronavírus-járvány előtti normális állapotoktól, a vásárlások még „visszafogottak”, a vevői igények korlátozottak.

A gyárlátogatáson, amelyen részt vett Dézsi Csaba András győri polgármester is, Alfons Dintner bemutatta a miniszterelnöknek a győri Audi-modellek gyártási folyamatát. Az eseményen kiosztott közleményben azt is írták: az Audi Hungaria április közepén indította újra gyártósorait, első lépésben egy műszakban, majd a vállalat fokozatosan futtatta fel termelését. Az Audi Hungaria 2019 végén 12 807 munkatársat foglalkoztatott.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.