Gazdaság

26 helyett 54 milliárd forint. Maradhat?

Eredetileg úgy volt, hogy 26 milliárd forintból kijön a Pénzügyminisztérium Budai Várba való költöztetése. De nem úgy lett. Úgy nézett ki tavaly októberben, hogy 47,5 milliárd forint végül elég lesz a projektre. Az sem úgy lett. Fél év alatt további hétmilliárddal nőtt a cech, most 54,5 milliárd forintot mondanak – vette észre a Népszava.

Simán elképzelhető, hogy ez sem lesz persze igaz, mivel a beruházásnak nincs vége, és hát jövőre is van egy év.

Ha el is készül az új székház, akkor sem lesz elegendő hely az összes minisztériumi alkalmazott befogadásra. A tárca létszáma ugyanis tavaly 1715 főre rúgott, ám a régi-új épület mindössze 800-1000 főt lesz képes befogadni 21. századi irodai színvonalon, a 19. századi elegancia keretei között.

Csak az idén ugyanis 18,6, jövőre pedig további 10,7 milliárd forintot akar elkölteni a kormány a Budai Várban, a Mátyás-templom tőszomszédságában lévő egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületére. Bár a 2021-es költségvetés tervezetéből eltűnt az „egykori Pénzügyminisztérium felújítási” előirányzata, viszont szerepel egy kiadási tétel „szentháromság téri ingatlanberuházás” néven két másik pénzügyminisztériumi kiadás között. Innen tudható, hogy a jelenlegi, a járvány által is sújtott nem túl rózsás gazdasági helyzetben is folytatódik e nemzetgazdasági szempontból meghatározó beruházás, amelyre az elmúlt években már elköltöttek 25,2 milliárd forintot – írja a lap.

A kormány arra törekszik, hogy minél több kormányzati szervet költöztessen fel a várba. Tavaly a Miniszterelnökség költözött be a Karmelita kolostorba. A várba költözne a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium is. Előbbi projekt csak nagyon lassan halad, míg a PM régi-új épületének felújítása folyamatos.

Frissítés

A cikk megjelenése után a Pénzügyminisztérium elküldte lapunknak a reakcióját. A tárca szerint a projekt költsége sosem volt 26 milliárd forintra tervezett. A válaszban az áll: „Az előkészítő munkákat a Forster Központ kezdte még 2016-ban, és a részletes épületfeltárás előtt 23 ezer négyzetméter hasznos terület figyelembevételével bruttó 41,6 milliárd forintra becsülte a várható költségeket. A projekt időközben 46 ezer négyzetméter hasznos területre kapott építési engedélyt, de a megvalósuló beruházás teljes költségét majd csak a kiviteli tervdokumentáció véglegesítése, és az ezt követő – a hátralévő munkafázisokra lefolytatandó – közbeszerzési eljárás(ok) eredményeként lehet megállapítani. ”

Kiemelt kép: Budapest, 2020. március 14. A régi Pénzügyminisztérium többször átépített, most is felújítás alatt lévõ épülete a Szentháromság téren a Budai Várban. MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik