Gazdaság koronavírus

„Megelőztük a kormányzati intézkedéseket is” – polgármesterek a sikeres járványügyi védekezésről

Mostanáig Vas megyében mindössze 14, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében 23-23 igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A megyeszékhelyek polgármestereit kérdeztük arról, milyen intézkedésnek köszönhető mindez, és hogyan készülnek a védekezés következő szakaszára.

Szombathely volt az első a vidéki városok közül, mely napirendre vette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések meghozatalát: februárban elkülönítettünk 50 millió forintot a kiadásokra, szigorú protokollt vezettünk be a háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőkben az optimális betegutak biztosításával

– mondta a 24.hu-nak Nemény András, a város polgármestere.

A kormányzati koronavírus-oldalon minden nap frissülő, országos adatokat mutató térképen az utóbbi hetekben feltűnővé vált, hogy egyes magyarországi megyékben huzamosabb ideje nem emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Vas megyében például április 11. óta, azaz immár több mint egy hónapja nincs egyetlen újonnan regisztrált fertőzött sem.

A megyeszékhely polgármesterénél így többek közt arról érdeklődtünk, minek köszönhető, hogy a városban mindeddig csupán 14 igazolt fertőzöttet találtak. Nemény András lapunknak elmondta:

a háziorvosokat még februárban ellátták 250 FFP2-maszkkal, száz védőszemüveggel, hatvan fogorvosi plexivel, hatvan védőruhával és 110 liter fertőtlenítőszerrel.

Szombathelyen a háziorvosi rendelőkben hetente ózonos fertőtlenítést végeznek, a szociális területen dolgozók pedig mosható szájmaszkot kaptak. Márciusban minden szombathelyi háztartásba eljuttattak textil szájmaszkokat, összesen mintegy százezer darabot.

A városházán, valamint az önkormányzati intézményekben szigorú pandémiás terv szerint működünk, és ezt ajánlottuk az összes helyi intézménynek és cégnek is. Javasoltuk a maszk viselését a munkahelyen, a kézfertőtlenítést, a kilincsek, kapcsolók fertőtlenítését, a liftek használatának mellőzését, és az egy iroda egy ember elvének alkalmazását

– közölte az MSZP-s városvezető.

Ezen kívül biztosították az idősek otthon maradásának feltételeit: önkéntesekkel intézték el helyettük a bevásárlást, az ételek házhoz szállítását, a gyógyszerkiváltást és a kutyasétáltatást is. Azonnal bezárták a bölcsődéket és az óvodákat, március közepén pedig kiscsoportos ügyeleti rendszert indítottak az erre igényt tartó szülőknek.

A polgármester úgy véli, gyorsan reagáltak a vírus járványügyi és gazdasági következményeire, és többször meg tudták előzni helyi szinten a később meghozott országos intézkedéseket.

Szigorú és gyors döntéseket hoztunk, a szombathelyi polgárok pedig fegyelmezetten tartották be a korlátozásokat. Hamar megértették, hogy az intézkedések nem ellenük, hanem értük, mindannyiunkért vannak

– jegyezte meg.

Járőröző rendőrök beszélgetnek egy férfival Szombathelyen, a Csónakázó-tó partján 2020. április 10-én.  Fotó: Varga György /MTI

Nemény András a legtöbb polgármesterhez hasonlóan korábban a kormányrendeletben foglaltak szerint élt a hétvégi kijárási korlátozások helyi szigorításának lehetőségével: lezárták a forgalmasabb parkolókat, bezárták a játszótereket, és nem indították be a város szökőkútjait. A szombathelyi piacon és a tömegközlekedésben pedig már a kormányrendelet hatályba lépése előtt kötelezővé tették a szájmaszk használatát.

A kijárási korlátozások vidéki enyhítésével kapcsolatban közölte: noha az emberek tudomásul vették az intézkedéseket, napról napra feszültebbek, egyúttal bizakodóbbak is lettek, látva a változatlan számokat Vas megyében.

Ahogy a járványügyi szakemberek, úgy a városvezetés sem látja még, hogy a kormány enyhítésének milyen következményei lesznek, ez majd a következő hetekben derül ki nemcsak helyi, hanem országos szinten is

– szögezte le.

A városban még élnek a helyi szigorításokkal: a 65 év felettieknek meghatározott kétórás idősávban maximum száz fő tartózkodhat a szombathelyi piacon, a Városházán tartott polgári esküvőn pedig legfeljebb 32-en vehetnek részt. A játszótereket pedig úgy nyitották meg május 8-án, hogy tájékoztató táblákat helyeztek ki, melyeken kérik a szülőket a maszkviselésre, a megfelelő védőtávolság betartására és a rendszeres kézfertőtlenítésre.

A városvezetés továbbra is folyamatosan juttat védőeszközöket az egészségügyi ellátásban és a szociális területen dolgozóknak. A vidéki enyhítések miatt úgy gondolják, hogy a fegyelem és az elővigyázatosság még fontosabbá vált, így elrendelték az orvosi rendelők újbóli fertőtlenítését is.

A város április elején elkülönített négyszázmillió forintot arra, hogy a munkanélkülivé válók egyszeri, maximum 100 ezer forintos támogatást kapjanak, 57 ezer forintot pedig a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülők. A rászorulók ezen kívül 30 ezer forintos vásárlási utalványt is igényelhetnek, valamint elindították a Szombathely Restart Programot is, amelynek a helyi gazdaságélénkítés a célja.

Vas megyéhez hasonló a helyzet Bács-Kiskunban is, ahol április 18. óta nincs új regisztrált fertőzött: a megyében mindössze 23 megbetegedésről tudnak. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere lapunknak azt mondta:

Látva azt, hogy világszerte minél nagyobb egy város, annál nagyobb a járvány, úgy gondolom, hogy ez elsősorban a népsűrűséggel van kapcsolatban. Ugyan nem vagyok virológus, de mivel Bács-Kiskun megyében és ezen belül Kecskeméten alacsonyabb a népsűrűség, ezért gondolom, hogy a vírus is nehezebben terjed.

A helyi intézkedések kapcsán jelezte, hogy amire a veszélyhelyzet miatt az önkormányzatok és a polgármesterek felhatalmazást kaptak, illetve, amihez nem kellett külön felhatalmazás, azt megtették, ezen kívül pedig „a kezdetek kezdetén” létrehozták a városi operatív törzset, ami eddig 66 határozatban fogalmazta meg döntéseit, javaslatait és ajánlásait.

Maszkot viselő nő biciklizik el a kecskeméti polgármesteri hivatal épülete előtt. Fotó: Marjai János /24.hu

A település vezetője elmondta: fokozott megelőző intézkedéseket végeztek az intézményeknél, a piaccsarnokban például „zsilipelést” vezettek be, hogy egyszerre ne legyen túl nagy tömeg zárt térben. Szombathelyhez hasonlóan a központi kijárási korlátozásokat hétvégenként tovább szigorították, a kirándulóhelyeket bezáratták.

Nem feltétlenül a korlátozásokon volt a nagyobb hangsúly, hanem inkább a kommunikáción. A liftreklámtól a hangosbemondóig minden eszközt bevetettünk

– vélekedett a polgármester, akinek tapasztalatai szerint a kecskemétiek nagyon fegyelmezetten viselkedtek, a lakosság legalább 95 százaléka betartott mindent, még akkor is, ha az csak egy ajánlás volt.

Szemereyné Pataki Klaudia egyetért a vidéki korlátozások enyhítésével, úgy véli, ennyi esetszám mellett a túlzott korlátozásokat nem lehet a végtelenségig fenntartani.

Lehet, hogy később nagyobb szükség lesz rá

– jegyezte meg. A városban további szigorításokról most nem született döntés, szerinte jelenleg sokkal inkább a helyes maszkviselésre kell felhívni a figyelmet, mert tapasztalatai szerint ez a lakosság döntő többségének nem megy.

Szerinte járványügyi szempontból megjósolhatatlan, hogy kellenek-e újabb intézkedések, a már meghozottakat azonban fenntartják. Az élet újraindításához a város azzal járul hozzá, hogy a munka nélkül maradt családfenntartókat rendkívüli támogatásokkal segítik át ezen a nehéz időszakon.

Bács-Kiskunhoz hasonlóan Jász-Nagykun-Szolnok megyében is mindössze 23 fertőzöttet regisztráltak mostanáig. Szalay Ferenc szolnoki fideszes polgármester lapunknak azt mondta, a kijárási korlátozásban előírt szabályok megtartása, a higiéniával kapcsolatos ajánlások figyelembe vétele, a lakosok elfogadó hozzáállása, fegyelmezett magatartása járulhatott hozzá ahhoz, hogy a megyében alacsonyan maradt a fertőzöttek száma.

Ezen kívül a helyi önkormányzatnak, a térség országgyűlési képviselőjének, a környező települések polgármestereinek, a megyei kormányhivatalnak, illetve a megyei önkormányzatnak az összehangolt, egymást segítő tevékenysége tette lehetővé a városvezető szerint a védekezési feladatok hatékony végrehajtását.

Szalay Ferenc kiemelte, hogy a szolnoki kistérség többcélú társulásának tizennyolc önkormányzata együttműködött a védőeszközök és a fertőtlenítőszerek beszerzésében, valamint elmondása szerint nagyon aktív cselekvő közösségek élnek a településeken, ez pedig hatékonyan segítette a megelőző és védekező munkát.

Fontosnak gondoljuk azt is hangsúlyozni, hogy több település, így Szolnok város intézkedései is, néhány nappal sorra megelőzték a kormányzati intézkedéseket. Ez azt mutatja, hogy a polgármesterek jó úton jártak, megfelelő módon mérlegelték a lakosok érdekében a korlátozó intézkedéseket, még akkor is, ha azok nem voltak mindig népszerűek mindenki számára

– tette hozzá.

A szolnoki önkormányzat minden alkalommal élt a kormány felhatalmazása által biztosított lehetőséggel, így a kijárási korlátozással kapcsolatban szigorúbb szabályokat hoztak: kötelező maszkhasználatot rendeltek el a közösségi zárt terekben és a tömegközlekedési eszközökön, valamint közterületen megtiltották a három főnél nagyobb csoportosulást.

A járvány nem múlt el, a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet jelenleg is fennáll. A fokozatosság elvét valljuk, ezt kérjük valamennyi partnerünktől és kiemelten lakosainktól is

– hangsúlyozta. Fertőtlenítik a közterületeket, felületkezelést követően adják át a kisgyerekeknek a városi játszótereket, illetve hasonlóan járnak el a kondiparkok esetében is.

Az óvodákban és bölcsődékben március 18. óta biztosítják a rendkívüli ügyeletet, az intézményeket pedig arra kérték, hogy alakítsanak ki fertőtlenítő pontokat a nyilvános helyiségekben. Május 8-ától az újranyitó üzletek és vendéglátóhelyek este tíz és reggel hat között nem lehetnek nyitva.

A szolnoki polgármester komoly értéknek gondolja, hogy a fertőzöttek száma alacsony maradt a megyében, még akkor is, ha tudják, sokan kaphatták el a vírust az igazolt fertőzötteken kívül is.

Ezért az óvintézkedések betartása – a másfél méteres távolság, a maszk használata, a személyi higiénia – kiemelt fontosságú, éppúgy, mint a fizikai kontaktok minimalizálása. Feladatunk, hogy ezt folyamatosan közvetítsük a lakosaink felé, annak ellenére, és talán éppen ezért, mert érezhető a karantén-fáradtság az embereken

– fogalmazott Szalay.

A városvezető fontosnak tartja a szemléletformálást, mint mondta, erősíteni kell a digitális és online technikák használatát, „annak ellenére, hogy Szolnok városnak kiemelten fontos az ember és a közösségek ereje”. A polgármester nélkülözhetetlennek tartja a háziorvosok és fogorvosok védőeszközökkel, fertőtlenítőszerekkel való ellátását, valamint a mentőszolgálat és a kórházak támogatását.

Az életünk része marad jó ideig a vírus, meg kell tanulnunk ezzel élni, mindezt úgy, hogy az életnek mennie kell tovább. De nem feledhetjük, hogy felelősek vagyunk magunkért, egymásért. Minden, amit teszünk, az a kollektív felelősséget is erősíti, és ebben csakis együtt lehetünk hatékonyak

– mondta a szolnoki polgármester.

Kiemelt kép: Járókelők a kecskeméti Deák Ferenc téren. Fotó: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik