Gazdaság koronavírus

Ismét fel lehet szállni gyalog és biciklivel a balatoni kompokra

A központi kormányzati intézkedésekhez igazodva május 4-től módosítja korlátozó intézkedéseit a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) – számolt be a Turizmus.com. Az új intézkedések szerint:

  • a BAHART ismét elérhetővé teszi kompszolgáltatását a motoros, kerékpáros és gyalogos utasai számára
  • a kompok fedélzetén is kötelező a szájmaszk viselése, illetve az előírt minimális 1,5 méteres távolságtartás egymástól
  • a gépjárművel utazók a jegyváltás és utazás ideje alatt kiszállhatnak a gépjárműből szájmaszk kötelező viselésével és az előírt távolságtartás betartásával.

Hozzátették, hogy a társaság további, március 24-én életbe lépett átmeneti rendelkezései továbbra is érvénybe maradnak. Ezek szerint Szántódrév kikötőből 7.00 és 19.00 óra között 60 percenként minden egész órakor, Tihanyrév kikötőből pedig 7.15 és 19.15 óra között 60 percenként, minden óra 15 perckor indulnak a kompjáratok.

Az átmeneti időszakban mind Szántódrév, mind Tihanyrév kikötőben egy autós pénztár üzemel a jegyváltás biztosítása céljából. Mosdóhasználatra a kompok fedélzetén továbbra sincs lehetőség, a kompok zárt utasterét az utazók nem használhatják.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik