Hogyan kaphatok munkanélküli segélyt?

Egyelőre nem emelték az ellátás összegét, és változatlanul csak 90 napig jár az álláskeresési ellátás. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Kapcsolódó cikkek

A koronavírus miatt sokan válnak munkanélkülivé, nekik próbálunk segíteni azzal, hogy összegyűjtöttük a szükséges információkat arról, hogyan igényelhetnek munkanélküli segélyt, hivatalos néven álláskeresési járadékot. A ügyintézést online is elindíthatjuk, ám jelen állás szerint később személyesen is meg kell jelennünk az illetékes hivatalban, amihez előzetesen időpontot kell foglalnunk. Az álláskeresési járadékot legfeljebb 90 napig kaphatjuk, ám ehhez több feltételnek is meg kell felelnünk. A nyilvántartásba vételhez, majd az ellátás igényléséhez igazolványokat és egyéb dokumentumokat is be kell mutatnunk, ezeket és az egyéb tudnivalókat alább részletezzük.

Részletek

A koronavírus-válság miatt egyre több munkáltató kerül bajba, jelentősen megcsappant vagy teljesen elillant korábbi bevételük, és elkezdődtek az elbocsátások is, a legfrissebb hivatalos statisztikák szerint már 30 ezerrel emelkedett az álláskeresők száma. A helyzet azonban ennél sokkal rosszabb lehet, mert az üres álláshelyek száma is csökkent, 70-ről 50 ezerre, és napi 4 ezerrel nő az állásukat elvesztők száma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint. A kormány több százezres munkanélküliségre számít, ami jelentősen megnövelheti a hivatalok leterheltségét.

Összeállításunkat azoknak készítettük, akiknek megszűnt a munkahelyük, és tudni szeretnék, hogyan igényelhetnek a jelenlegi koronavírus-helyzetben minél kevesebb személyes ügyintézéssel munkanélküli ellátást, amit hivatalosan álláskeresési járadéknak hívnak már egy ideje. A járadékot a kormányablakokban lehet igényelni, ezért Budapest Főváros Kormányhivatalához (BFKH) fordultunk praktikus részletekért. Többször is érdeklődtünk, de válasz nem érkezett, sem tőlük, sem más kormányzati szervektől, ahova továbbították megkeresésünket. Így jobb híján a neten elérhető információkat gyűjtöttük össze.

Lehet-e csak online elintézni a munkanélküli ellátás igénylését?

Úgy tűnik, nem. Bár ajánlják az online ügyintézést, de azért kell a személyes megjelenés is. A BFKH Foglalkoztatási Főosztályának oldalán azt írják, az álláskeresők nyilvántartásba vételéhez és az álláskeresési járadék megállapításához az ügyfelek saját maguk, illetve a munkatársak egészségének védelmében lehetőség szerint elektronikusan, vagy postai úton küldjék be a szükséges dokumentumokat.

Két platform is rendelkezésre áll ahhoz, hogy álláskeresőként nyilvántartásba vetessük magunkat, illetve hogy álláskeresési ellátást igényeljünk: az egyik az e-ügyintézés internetes oldalon, a másik ügyfélkapus elérhetőséggel az e-papír oldalon.

Felsorolják azt is, melyik öt dokumentumot kell kitölteni és beküldeni az elektronikus kérelem beadásához:

Ennek alapján úgy tűnhet, hogy akár elektronikusan is megy az ügyintézés. Viszont a kormányablak oldalán azt írják, hogy a nyilvántartásba vételhez és a járadék megállapításához is szükséges a személyes jelenlét. Vagyis lehetőség van ugyan az elektronikus ügyindításra, de az ügyintéző által megadott időpontban mégis meg kell jelenni személyesen. Arra is felhívják a figyelmet a kormányablak.hu-n és a BFKH oldalán is, hogy március 18-a óta időpontfoglalással fogadnak csak ügyintézésre.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányablakokban és az okmányirodákban most nem lehet sorszámot húzni, kizárólag előzetesen kért időpontfoglalással lehetséges az ügyintézés. Időpontot foglalni ügyfélkapus azonosítóval a megújult magyarorszag.hu oldalon lehet. Akinek pedig nincs ügyfélkapuja, az az ingyenes 1818-as telefonszámon kérhet sorszámot, amely éjjel-nappal hívható.

Kinek járhat álláskeresési ellátás?

Annak, aki álláskereső, és igényli az ellátást. Álláskereső attól lesz valaki, ha a következő feltételeknek mind megfelel:

Ha az összes feltétel közül bármelyik nem teljesül, az ügyfél nem minősül álláskeresőnek.

Álláskeresési járadék illeti meg azt, aki

Jogosultsági időt munkaviszonnyal, illetve egyéni, illetőleg társas vállalkozói tevékenységgel lehet szerezni (feltéve hogy az álláskereső vállalkozóként eleget tett járulékfizetési kötelezettségének).

Mennyi lesz az álláskeresési járadék és meddig kapjuk?

Az álláskeresési ellátást korábbi kereseteink alapján kaphatjuk. Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben elért – a vállalkozói jogviszony esetén a megfizetett – munkaerő-piaci járulék alapja havi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. A munkaerőpiaci járulék 1,5 százalék, a bruttó fizetésünkből vonják, vagyis a bruttó fizetésünk lesz az ellátás alapja is.

A járadék összege a folyósítás teljes időtartama alatt naponta a járadékalap 60 százaléka, amely azonban nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél és nem haladhatja meg a megállapításakor hatályos kötelező legkisebb munkabér összegét. A bruttó havi minimálbér jelenleg 161 ezer forint, ennek 60 százaléka 96 600 forint. Az álláskeresési járadék bruttó összeg, de egészségügyi járulékot nem kell belőle vonni. Így

nettóban az álláskeresési ellátás összege nettó 72 450 és 120 750 forint közötti lehet. 

Akinek nincs meg a teljes jogosultsága, az arra számítson, hogy minden 10 nap jogosultsági idő 1 nap járadékfolyósítási időnek felel meg, és legalább 36 napra járhat, teljes jogosultsággal pedig

legfeljebb 90 napig kaphatjuk az ellátást.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) nemrégiben azt javasolta, hogy 180 napig járhasson az ellátás, változatlan összegben. Orbán Viktor hétfői bejelentésében nem szerepelt, hogy változtatnának az álláskeresési ellátás folyósításán.

Mi kell ahhoz hogy nyilvántartásba vegyenek, illetve ellátást tudjunk igényelni?

Az álláskeresési ellátás igénylését a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalaiban intézik.

Az álláskeresési nyilvántartásba vételhez a következő szükségesek:

Az álláskeresési ellátás megállapításához pedig ezeket a dokumentumokat kell bemutatni:

Ha van bankszámlánk, annak a számát is kérik majd a folyósításhoz. És írják még, hogy meg kell adnunk a folyósítást megelőző három évben szerzett jogosultsági időket, illetve az utolsó négy negyedév járulékalapjait, és nyilatkozni kell a tartási kötelezettségekről is.

Az ügyintézés sommás eljárás esetén 8 nap, úgynevezett teljes eljárás (azaz uniós munkavállaló esetén) 60 nap.

Az illetékes hivatalokat hiába kérdeztük, hogy a járványhelyzetre és válságra tekintettel milyen könnyítéseket vezettek be az álláskeresési ellátás igénylésében, a hivatalok saját online közléseit átnézve mi nem leltünk egyszerűsítéseket.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt /MTI