Gazdaság koronavírus

Állandó a szirénázás New Yorkban, ahol már 776-an haltak bele a koronavírusba

Állandóvá vált a szirénázás a városban, amely „soha nem alszik”: a New York-i mentők másfélszer több hívást kapnak, mint a koronavírus-járvány előtt, immár naponta hatezret.

A vasárnap esti adatok szerint a városban 776-an haltak meg a koronavírus miatt.

Bill de Blasio polgármester közölte, hogy 400 további lélegeztetőventilátort kért a szövetségi kormányzattól a város kórházainak, és figyelmeztetett, hogy utánpótlás nélkül a város egy hét alatt kifogyhat kesztyűkből, maszkokból és más kórházi eszközökből.

Az amerikai haditengerészet egyik kórházhajóját hétfőre várják New Yorkba. A hajón 1000 ágy van, 12 műtő és teljes egészségügyi személyzet. A kórházhajó nem koronavírusos fertőzötteket lát majd el, hanem egyéb betegségekben szenvedőket, hogy tehermentesítse valamelyest a New York-i kórházakat, helyeket szabadítson fel a vírus betegei számára.

New York lett a koronavírus amerikai epicentruma, a kórházai legfeljebb egy hétig bírják még
Elaludt a város, amelyik sosem alszik, és megtippelni sem lehet, mikor ébred fel a rémálomból. Az államban akár a lakosok 80 százaléka is megfertőződhet, és ha New York nem kap azonnal segítséget, az nagyon sok halálos áldozattal járhat.

(MTI, kiemelt kép: Kena Betancur / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik