Gazdaság

Parragh: több százezres létszámleépítés várható, illetve van már ma is

Korábban a témában:

A hvg.hu-nak adott interjút Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Satuféknek tűnik mindaz, ami most bekövetkezett, és beleálltunk a földbe

— kommentálta Parragh a kormány gazdaságvédelmi akciópontjait.

Az MKIK elnöke szerint az eddig bejelentett intézkedések teljesen rendben vannak, azok között több olyan is van, amelyet a kamara tett le a kormány asztalára. Az elnök példaként az adófizetői határidők elcsúsztatását és a hiteltörlesztési moratóriumot említette. Utóbbit egyébként a Magyar Nemzeti Bank is kezdeményezte.

Arra a kérdésre, hogy az is a kamara javaslata volt-e, hogy katát egyedül csak a taxisoknak ne kelljen fizetniük a következő hónapokban, az elnök úgy válaszolt, nem tudja megmondani, hogy

hol csúszik meg a sebészkés egy ilyen szituációban.

Az elnök arra számít, hogy ezt az adófizetői mentességet másokra is kiterjeszti majd a kormány. Úgy fogalmazott, a koronavírust

mindegyik piaci szereplő megérzi, nemcsak a taxisok, mindenki, aki ennek az adózási formának, a katának haszonélvezője volt.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a kabinet százezres munkanélküliséggel számol, az a kérdés, hány százezres lesz. Erre Parragh László úgy reagált,

valóban több százezres létszámleépítés várható, illetve van már ma is.

Az igazi kérdés szerinte az, hogy a munkaerőpiaci összeomlást hogyan, milyen eszközökkel lehet majd kezelni.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.