Gazdaság

Orbán Viktor: világjárványra kell készülni

A miniszterelnök szerint mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából.

A Portfolio.hu szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján a kormányfő azt mondta, egyetért azokkal, akik szerint 2020-ban új szakasz kezdődik, éspedig egy világjárvánnyal, a koronavírussal. Orbán Viktor szerint azonban a jobboldali kormányok a válságoktól nem szoktak megijedni.

A miniszterelnök ismét arról beszélt, hogy szerinte az elmúlt száz év legsikeresebb évtizedét tudhatja maga mögött az ország, majd felidézte a siker titkait. Úgy vélte, az utóbbi tíz év eredményeinek  minden tényezőjét meg kell őrizni a következő tíz évben, de a sikert már nem a növekedés ütemének fenntartásában, hanem abban kell mérni, hogy a felzárkózási előnyt meg tudjuk-e tartani.

A koronavírusról azt mondta, világjárvány jön. Nincs optimista A- és B-forgatókönyv, csak C-forgatókönyv. Mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából.

A kormányfő a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy ha meg is találják az ellenszert, arra legalább egy évet kell várni, ezért szerinte a bizonytalanság és a félelem velünk marad a következő hónapokban is.

Azt tudjuk, hogy most bizonyos csoportokat támad meg a vírus, de nem tudjuk, mi lesz holnap vagy holnapután.

A kormányfő a járvány gazdasági hatásairól azt mondta, hogy mindenkinek, aki kötődik a turizmushoz, készülnie kell a visszaesésre. A kormány segíteni fog, de ehhez április végére kellene a kamarától kapnia egy felmérést a szükséges lépésekről.

A miniszterelnök közölte, a 2020-as és 21-es költségvetést újra kell tervezni. Szerinte sok milliárd eurónyi gazdasági korrekciós alapok kellenek, és nyilvánvaló, hogy egy új gazdaságvédelmi akciótervre is szükség lesz. Orbán Viktor szerint nem kell megijedni a nehézségektől, de mindenkinek fel kell készülnie a nehezebb időkre, hiábavaló abban bízni, hogy gyorsan túl lesz Magyarország a koronavírus hatásain.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik