Gazdaság

Nagyon beindultak az építőipari vállalkozók

Közel 6000 új induló céggel és folyamatosan növekedő termelési volumennel rendkívül erős évet zárt tavaly az építőipar, egy év alatt több mint 55 százalékkal több cég indult, mint amennyi megszűnt – derül ki az Opten közleményéből.

A magas cégalapítási szám jelentős részben a továbbra is magas keresletnek és a pozitív ágazati környezetnek köszönhető. A termelési volumen tavaly éves átlagban mintegy 24 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest, ami 7 százalékponttal magasabb 2018 szintén erős növekedésénél.

Az elmúlt évek pozitív környezete olyan cégalapítási és cégtörlési görbét produkált a szektorban, amely egyetlen másik hazai ágazatra sem volt jellemző: tavaly 5835 építőipari cégalapítás mellett 3755 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, így jelenleg már közel 54 ezer vállalkozás működik a szektorban.

Összágazati szinten már a problémamentesebb végelszámolások kezdtek el dominálni a felszámolásokhoz képest, de az építőiparban erre a váltásra még várni kell. Továbbra is sok a behajthatatlan tartozás, a magas kintlévőség állomány veszélyezteti a szektor egyes szereplőit. Ezt erősíti meg az is, hogy 2019-ben rekordmennyiségű cég került hosszabb-rövidebb ideig tartó végrehajtási eljárás alá, több mint 7200 vállalkozás könyvelhetett el ilyen adóhatósági eljárást, ami az elmúlt 6 év legmagasabb értéke.

Az Opten szerint az ágazat jövőjét tekintve sok a bizonytalanság. A termelési görbe az év vége felé ellaposodni látszik, és a szerződésállományok sem mutatnak olyan szép képet. Az ágazati kockázatok közül kiemeli, hogy az építőipar általában nagyon érzékenyen reagál a gazdaság hullámzásaira, illetve a vállalatok tőkeerősségnek is van még hova fejlődnie.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik