Gazdaság

Csődközelben Miskolc önkormányzati holdingja

A fizetésképtelenség határán egyensúlyoz a Miskolc Holding Zrt. az előző ciklusbeli gazdálkodás miatt – ezt állapították meg a holding pénzügyi helyzetét vizsgáló szakemberek.

A vizsgálat – amelynek eredményeit a Minap.hu közölte – arra jutott, hogy a holding pénzügyi helyzete folyamatosan romlik, e miatt a meglévő 7 milliárd forintos folyószámla-hitelkeretet 2019 végén 9 milliárd forintra kellett emelni, e lépés nélkül a csoport tagvállalatai fizetésképtelenné váltak volna. A tagvállalatok különböző mértékben szorulnak segítségre, közülük a legjelentősebb hitelfelvevő az MVK Zrt. a maga 4,6 milliárd forintjával. Látszik az is, hogy a hiteltartozás a cégcsoport teljes adósságának csupán egy része: a 2018-as adatok szerint ugyanis az összes kötelezettség megközelítőleg 53 milliárd forint, és folyamatosan nő.

A cégcsoport átvilágítására az önkormányzati választás után Veres Pál új polgármester kérte fel a gazdasági szakemberekből, könyvvizsgálókból álló csapatot. A város első embere a választást követően többször is hangsúlyozta, hogy csak megalapozott vizsgálatot követően tájékoztatja a miskolciakat a város és a város cégeinek helyzetéről.

Az átvilágítás során kiderült, hogy ki a holding legnagyobb adósa. A miskolci önkormányzat, annak intézményei és gazdasági társaságai 9,2 milliárd forinttal tartoznak a Miskolc Holding Zrt.-nek, ebből a fizetési határidőn túli tartozás 5,6 milliárd forint. Az adatokból is látszik, hogy a holding jelenleg 9 milliárd forintos folyószámlahitel-keretének jelentős részét az önkormányzat által meg nem fizetett tartozás miatt kényszerül felhasználni.

A városi cégcsoport gazdasági eredménye az elmúlt négy évben csak 2017-ben volt pozitív, vagyis utoljára 3 évvel ezelőtt tudott gazdaságosan működni. A jelentésből látszik, hogy 2019-ben több mint 200 millió forint veszteség várható, ami egy gazdálkodó szervezet esetén erősen kifogásolható. A probléma különösen azért nagy, mert a város 215 millió forinttal jobb eredményre számítva tervezte meg a költségvetését.

A 2018-as adatok szerint a holding teljes kötelezettségállománya (hitelek, részletfizetések, stb.) közel 53 milliárd forint, és a tavalyi számokból úgy tűnik, ez tovább növekszik. Ennek fényében kijelenthető: a Miskolc Holding Zrt. és az általa tulajdonolt társaságok kötelezettsége több, mint a miskolci önkormányzat éves költségvetése, ami 47 milliárd forint.

A vizsgálat megerősítette, hogy komoly problémát jelent az MVK Zrt. finanszírozása, amelynek vesztesége túlnyomó részt abból fakad, hogy az önkormányzat évek óta nem fizet a cégnek. Az önkormányzat elismert, de meg nem fizetett tartozása 2019 végén 4 milliárd forint volt az MVK Zrt. felé, ebből a lejárt tartozása is több mint 2,9 milliárd forint.

Az átvilágítás kimondta: a holding pénzügyi helyzete kritikus, azon a megemelt folyószámlahitel-keret csak ideig-óráig segít. Az átvilágítást végző szakemberek azt javasolták, hogy a város és a holding vezetése gondolja újra a teljes üzleti modelljét és működését, hogy egy eredményesen gazdálkodó, költséghatékony, átlátható szervezet jöjjön létre – írja a Minap.hu.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik