Gazdaság

A hazai turisztikai szektor tükre (x)

Gyakran hallani, hogy egy kiállítás az adott iparág tükre. Mit mond a hazai turisztikai szektorról az ágazat kiállítása?

Az internet elterjedésének köszönhetően a turisztikai szektor, csakúgy, mint sok más iparág, gyökeres változáson ment keresztül. Kétirányúvá vált a korábban egyirányú kommunikáció a fogyasztókkal, és ez a visszacsatolási csatorna lehetőséget teremtett az fogyasztók egyedi igényeinek kielégítésére. Ennek következtében a fogyasztók körében is megnőtt az igény a minél személyre szabottabb, perszonalizáltabb termékek és szolgáltatások iránt, mely mára már elvárássá vált a turisztikai szektor szolgáltatóival szemben is, folyamatos kihívást támasztva az ágazat szinte minden szereplője elé.

Ez az átalakulás tökéletesen nyomon követhető Magyarország elsőszámú turisztikai kiállításán, az Utazás kiállításon is, ahol az utazási irodák mellett mostanra egyre nagyobb szerepet kapnak a turisztikai desztinációk bemutatkozásai, hiszen a látogatók fontos célja az utazások lefoglalása mellett az inspirálódás lett. Ezt támasztják alá a kiállítás kutatási eredményei is, melyek szerint, a mintegy 35.000 látogatónak 40%-át befolyásolják utazási döntéseiben a rendezvényen látottak, 10%-a pedig konkrétan foglalt is utazást a rendezvényen.

Ez lehet az oka, hogy a kiállítói érdeklődés az elmúlt években jelentősen nőtt. 2019-ben a megkérdezett cégek 63%-a jelezte, hogy éves marketing tervének fontos része a kiállításon való részvétel, a 2020. február 27. és március 1. között megrendezésre kerülő Utazás kiállításra bejelentkezett vállalkozások, szervezetek, intézmények, pedig most december elejére már lefoglalták a kiállítási terület mintegy 70%-át. Hozzájuk az elérhető helyek függvényében még csatlakozhatnak az érdeklődők.

A kiállítói érdeklődés növekedésével párhuzamosan a látogatók száma is több mint 25%-al nőtt legutóbb, mely többek között annak köszönhető, hogy a szervezők nagyobb hangsúlyt fektetnek a kiállítókkal való szorosabb együttműködésre. Fontos szempont továbbá, hogy a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ, reagálva a látogatói igényekre, egy élményekkel teli „Aktív hétvégét” kínál a látogatóknak olyan programokkal, mint a CheckINN Turisztikai Karrier Expo, a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon, a Járatlan Utakon Fesztivál 10. jubileumi kiadása vagy az Afrika Expo és Vásár.

 

A 2020-as Utazás kiállítás belföldi díszvendége Eger és térsége, külföldi díszvendége pedig Olaszország lesz. Bővebb információ a rendezvényről és a jelentkezés feltételeiről a www.utazas.hungexpo.hu oldalon találhatók.

Advertisement

Címkék: hungexpo

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.