Gazdaság

Stummer adómentessé tenné a Mikulás-ajándékot

Írtuk egy pár napja, hogy adózni kell a Mikulás-csomagok után, például ha azokat egy cég biztosítja a dolgozók gyerekeinek, vagy ha önkormányzatok adják, illetve ha bevásárlóközpontokban osztogatják, mivel mint a NAV erre fekhívta a figyelmet, az ajándék mindegyik esetben egyes meghatározott juttatásnak minősül. Amire összesen 38,35 százalékos az adóteher, amit persze nem a Mikulásnak, hanem a cégeknek, önkormányzatoknak, kereskedőknek kell megfizetniük.

Adózni kell a mikulásajándék után
Az állam is kéri a jussát: közel 40 százalékos terhet sóz az ajándékot finanszírozó cég, önkormányzat nyakába.

Úgy tűnik, nem ért egyet ezzel Stummer János Jobikos képviselő, mert törvénymódosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a gyermekeknek szánt ajándékok adómentesek legyenek, már a hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyekben is.

Konkrétabban adómentes lenne az évi egy alkalommal – az erre vonatkozó nyilvántartás vezetése mellett – a munkáltató által
a dolgozók gyermekeinek, továbbá az önkormányzat által a gyermekeknek átadott – a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű – termék vagy szolgáltatás formájában adott ajándék. A kereskedőket kihagyta ezek szerint az adómentességi javaslatból.

Az indoklás szerint a javaslattal a képviselő igyekezne könnyebbé tenni, hogy a munkahelyi közösségek és önkormányzatok minél nagyobb örömet szerezhessenek a gyermekeknek. Ezzel az apró figyelmességgel az ajándékozók lehetőségeit szeretné növelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik