Gazdaság

A webáruházak gyakran szállítanak késve, tapasztalja a fogyasztóvédelem is

Idén is kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT-laborja, az ellenőrzés egész novemberben tart – mondta Keszthelyi Nikoletta az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A karácsonyi időszakban a hagyományos üzleteket is kiemelten ellenőrzik – tette hozzá.

Az eddigi hatósági ellenőrzések alapján eljárás indult

  • megtévesztő hirdetések miatt, továbbá
  • az árképzésnél is előfordultak hiányosságok.

A próbavásárlások alapján a szállításoknál is előfordultak késések, a meghirdetett szállítási határidőt gyakran nem tudják betartani, az érintettek emiatt is számíthatnak fogyasztóvédelmi eljárásra. A legtöbb panasz is a szállítással kapcsolatban érkezett a hatósághoz.

A helyettes államtitkár arra hívta fel figyelmet, hogy internetes rendelésnél

  • fontos ellenőrizni a vevőknek a webáruház elérhetőségeit,
  • a fizetési lehetőségeknél pedig érdemes az utánvétet választani.

Emlékeztetett, hogy az online vásárolt termékekre 14 napos elállás vonatkozik.Az elmúlt 3 évben több mint 2300 webáruházat ellenőriztek, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így sikerült visszaszorítani a jogsértések arányát.

A csalók sem pihennek

Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének vezetője arról beszélt, hogy a hitelkártyákat érintő csalások a legjövedelmezőbbek a csalások között. Az online vásárlásoknál a támadók pénzszerzésre és a pénzügyi valamint személyes adatok megszerzésére törekednek. A kiberbűnözők hamis oldalakat hoznak létre, ezek neve a címsorban a megszokottól eltérő karaktereket tartalmazhat, amit fontos lenne felismerni. A kibervédelmi intézet külön honlapot üzemeltet a legfontosabb tudnivalókról az internetes vásárlásokhoz.

Az adathalászat folyamatosan nő, az idén novemberig 50 százalékkal megnőtt az adathalász incidensek száma 2018-hoz képest, közel kétezer esettel foglalkoztak – ismertette a kibervédelmi intézet vezetője.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik