Gazdaság

A Mátrai Erőmű körüli szennyezés betett Mészárosnak: zuhannak az Opus-részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 182,27 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 43 599,69 ponton zárt szerdán. Mészáros Lőrincnek ma nem kedvezett a tőzsdei széljárás.

A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi hangulat továbbra is alapvetően pozitív.  Arról, hogy a magyar piac az előző naphoz hasonlóan csökkent, azt mondta, a keddi esést még rá lehetett fogni az MSCI átsúlyozásra, ami miatt elsősorban a Mol és a Richter esett. Szerdán azonban tovább csökkent a magyar börze, az elmúlt időszakhoz képest viszonylag alacsony forgalom mellett.

A szakértő többek között elmondta:

az Opus felgyorsulva esik, szerdán 6,36 százalékos csökkenéssel zárt, több mint 300 millió forintos forgalom mellett.

Az Opus Global Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos tőzsdei érdekeltsége. A miniszterelnük barátjának vállalata tavaly tavasszal szerezte meg a Mátrai Erőmű többségi tulajdonrészét, azóta azonban mintha se lenyelni, se kiköpni nem tudnák: 2018-ban veszteséges volt. Nemrégiben az állami MVM szándéknyilatkozatot írt alá a céggel arról, hogy megvásárolná az ország második legnagyobb erőművét.

A Mátrai Erőmű környékén hetek óta komoly problémákról hallani, egészségre ártalmas gázok szabadultak ki, emiatt rettegnek a helybéliek.

Greenpeace Magyarország számos lakossági bejelentést követően november 20-án délután mintákat vett a Mátrai Erőmű környéki vizekből. Az akkreditált laboratóriumban bevizsgáltatott eredmények azt mutatják: az erőmű telephelyéről kifolyó patakban gyakorlatilag szennyvíz folyt. Az értékek szinte teljesen megegyeznek a Detken a lakosság által 20-án délelőtt a Bene-patakból vett minták értékeivel, melyeket a Greenpeace ugyancsak bevizsgáltatott.

A szennyezésről bővebben itt olvashat:

Gyakorlatilag szennyvíz folyt a Mátrai Erőmű környéki vizekből
A Greenpeace november 20-án délután mintákat vett a Bene-patakból.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik