Gazdaság

Sok cégnél még el sem indultak a bértárgyalások, bizonytalan a jövő

A Vasas Szakszervezeti Szövetség már tapasztalja, hogy nem lesz sétagalopp a jövő évi bérekről megalkudni. László Zoltán elnök szerint bár a szakszervezet mintegy 40 cégnél van jelen, mindössze kettőnél zárultak le a bértárgyalások, és további négynél kezdődtek legalább el. Mindez valószínűleg annak tudható be, hogy a munkáltatók óvatosak a közelgő válság jeleit megtapasztalva.

Mint a G7 emlékeztet, már nyáron számos vállalatnál létszámstopot rendeltek el, a határozott idejű szerződéseket nem hosszabbítják meg, a megüresedő pozíciókat nem töltik fel, a műszakok számát csökkentik, vagy csúsznak a beruházások, projektek. Azóta jelentős létszámcsökkentést jelentettek be a győri Audinál és a dunaújvárosi Dunaferrnél, az autóipari foglalkoztatás szempontjából kulcsfontosságú Győr-Moson-Sopronban is csökkenésnek indult a foglalkoztatás, a rácalmási Hankook-abroncsgyárban pedig háromnapos kényszerszünetet rendeltek el a gyenge kereslet nyomán felhalmozódott raktárkészlet miatt.

Nem aggódnak a jövőért, de

A portál által megkeresett cégek drámai változásokról nem számoltak be, de a lassulás jeleit már többen érzik, és a fentiekhez hasonló intézkedéseket vezettek be, létszámot, munkaidőt csökkentettek, ahol lehetett. Viszont az is megfigyelhető, hogy a nyugat-európai cégek az olcsóbb bérek felé menekülve Magyarországon keres új gyártási kapacitást, amivel még akár nyerhetnek is a hazai cégek. A magyar munkaerő ugyanis még mindig nagyon olcsónak számít az eurózóna bérköltségeihez képest. 2008 és 2018 között nem csökkent jelentősen a bérkülönbség az eurózónához képest, vagyis egyelőre nem okoz versenyképességi problémát a magyar bérnövekedés.

Azt is írják, hogy hiába érzékelhető több magyar járműipari beszállítónál is némi megtorpanás, az általuk megkeresett cégek többsége nem aggódik a jövője miatt. Másrészt több megkérdezett is úgy véli, hogy az autóipar bizonytalanságai nem feltétlenül a gazdasági lassulásból következnek, hanem inkább abból, hogy elkezdődött az átállás az elektromos motorok gyártására.

Év végén leállások várhatóak

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arról számolt be, hogy csoportos leépítések még mindig nem jellemzőek. Kölcsönzött munkaerőt viszont már szinte alig alkalmaznak azok a cégek, ahol a Vasas képviselettel rendelkezik, és a határozott idejű szerződéseket is egyre kevésbé hosszabbítják meg. A hétvégi túlórák sem jellemzőek, és sok gyárban már csak két műszakban zajlik a termelés. Sok cégnél hosszabb leállásokat is terveznek az év végén.

László azt mondta, ők is érzékelik, hogy az autóipari beszállítókat eltérő mértékben érinti az iparágban tapasztalható bizonytalanság. Szerinte a megrendelések csökkenése általános trend, a különbség a mértékben van.

Kiemelt kép: Szakemberek dolgoznak az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzemében 2017. május 23-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik