Hvg.hu: Államosítanák az MTA ingó vagyonát

Államosítanák a Magyar Tudományos Akadémia ingóságait – erre következtet abból a levélből a Hvg.hu, amelyet az MTA egykori kutatóintézetei kaptak október végén az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózat főtitkárától.

A lap birtokába került dokumentumban Szigeti Ádám azt kérte a 15 intézet igazgatójától és főigazgatójától, hogy a mérlegeikben könyveljék szét az általuk használt ingó vagyont az Akadémiához tartozóktól. Az előbbieket tüntessék fel sajátjukként, és csak azokra a tételekre kössenek vagyonhasználati szerződést az Akadémiával, amelyeket nem állami támogatásból, hanem az MTA köztestületi költségvetéséből szereztek be. A hírportál szerint ez a könyvelési metódus gyakorlatilag államosítás.

A Hvg.hu emlékeztet, hogy amikor az ELKH átvette a kutatóintézeteket, azok vagyonhasználati szerződéseket kötöttek az MTA-val és ebben egyértelműen rögzítették, hogy a felsorolt és használatba adott ingóságok (számítógépek, bútorok, laborfelszerelés stb.), továbbra is az MTA tulajdonában marad.

Az említett levélben azonban a főtitkár azzal érvel, hogy az ELKH szeptemberi felálltáig az MTA a tudományos kutatással kapcsolatos közfeladatát a kutatóhálózaton keresztül, költségvetési támogatással valósította meg, ezért az MTA költségvetéséből a kutatóhelyeknek továbbított támogatásból és az intézetek saját bevételeiből vásárolt ingóságok a kutatóhely saját vagyonának, vagyis végső soron állami tulajdonnak számítanak.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.