Gazdaság

Év elején nem, ám jövőre év közben változhat a kata szabályozása

Nagy port vert fel az elmúlt napokban az a – pénzügyminisztériumi osztályvezetőnek tulajdonított – ötlet, miszerint annyira megszigorítanák a kisadózók tételes adójának (kata) szabályait, hogy az sokakat eltántoríthat az egyszerű adózást és alacsony adót kínáló tehertől. A pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökséget vezető miniszter mai szavai azonban arra utalnak, ilyen év elején nem lesz, amit akar a kormány, azt a kedden benyújtott adócsomagba beletette, márpedig abban nagy változtatás nincsen.

De sok múlhat azon, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hogyan vélekedik a katáról, ugyanis elbeszélget vele Varga Mihály pénzügyminiszter – derül ki az mfor.hu cikkéből. A kamarának vannak javaslatai, és Parragh korábban többször említette, hogy nagyon alacsony nyugdíja lesz azoknak, akik a havi 50 ezer forintos katát fizetik, érdemes lenne a magasabb nyugdíjváromány reményében emelni a havi adót 75 ezer forintra. De ez csak egy ötlet.

Most az tűnik valószínűnek a miniszterek szavai alapján, hogy jövőre év közben viszont változhatnak a feltételek. Az mfor azt írja:

Ha januártól nem is, de a jövő év közben lesznek változások – derült ki azonban érdeklődésünkre. A miniszter szerint az ehhez szükséges módosítást a jövő év első felében tárgyalja majd a parlament.

Kiemelt kép: Fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik