Gazdaság

A változás életünk része – ahogy ingatlanunk is! (x)

Folyamatos változásban élünk, mindig minden változik körülöttünk. A világ is, mi magunk is és az ízlésünk is. Miért éppen az otthonunk maradna ki ebből a változásból?

Ahogy a körülöttünk lévő világ állandóan változik, úgy mi magunk is. Ami a 80-as években még újnak és borzasztó trendinek látszott, az lehet, hogy napjainkban már kevésbé ízléses, sőt kicsit nevetséges. Ez igaz az otthonunk esetében is. Ki ne emlékezne a nagy sikert befutott egész falat beborító pálmafás tapétára? Valljuk be, mindenki arra vágyott, majd pár évvel később már arra, hogy eltüntesse, vagy eltakarja egy visszafogott, egyszínű tapétával.

Nem csak az ízlés, életünk alakulása is ösztönözhet minket ingatlanunk átalakítására, megváltoztatására. Ami régen praktikusnak tűnt és jól bevált a lakásban, az mostanra már lehet szűkös, vagy éppen nem odaillő. Esetleg a család bővülése is okozhatja a „kényszert”, hogy bővítsük otthonunkat.

Mindezek mellett, külső okai is lehetnek a felújításnak, átalakításnak – maga az ingatlan állaga. Magyarországon a legtöbb embernek ingatlantulajdona jelenti legnagyobb vagyontárgyát, ezért (is) érdemes fokozott figyelmet fordítani az állagmegőrzésre. Akár családi házban, akár társasházban élünk, mindenképpen emeli komfortfokozatunkat, valamint az ingatlan energiahatékonyságát és értékét is egy jó szigetelés, egy szép tető, vagy egy új ablak. A nagyobb beruházások mellett érdemes időnként a kisebb felújítási munkálatokra is megtakarítani, egy-egy festés, vagy új burkolat a fürdőszobában – szintén okozhat nem tervezett kiadásokat a család életében.

A felújításhoz és az állagmegóváshoz szükséges anyagi fedezet megteremtésére megoldás lehet a lakás-előtakarékosság. A Fundamenta Gyarapodó Lakásszámlával a havi megtakarításokra járó 0,5%-os betéti kamaton felül, a havi megtakarítási összeg és a futamidő függvényében 5% és 22,5% közötti Megtakarítási bónusz1 (EBKM 20.000 Ft megtakarítás mellett 0,93 – 2,37%, 100 000 Ft megtakarítás mellett 1,75 – 2,44%) érhető el az adott megtakarítási évben elhelyezett megtakarításokra. Sőt, ha az élet úgy hozza, hogy több pénzre van szükség a lakásálmok megvalósításához, akkor a félretett összeg a megtakarítási idő lejártakor rögzített 5,5%-os (THM: 7,09%)2 hitelkamatú lakáskölcsönnel is kiegészíthető.

Számoljon Ön is a változással és tervezzen előre a Fundamentával! További információért látogasson el a fundamenta.hu oldalra és kérjen személyre szóló tájékoztatást!

A jelen tájékoztatás nem tekinthető a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. részéről hivatalos ajánlattételnek, az itt leírtak kizárólag a figyelemfelkeltést célozzák. A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) c. dokumentum, valamint a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. által meghirdetett akciókról és azok feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.

¹A Fundamenta-Lakáskassza Zrt az EBKM értékét a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításásáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (továbiakban: EBKM r.) rendelkezéseinek megfelelően havi 20.000 forint, továbbá havi 100.000 forintfolyamatos betételhelyezést feltételezve határozta meg. Egyes módozatok havi 20.000 forintos betételhelyezéssel nem érhetőek el, azok EBKM értéke az EBKM r. szerint meghatározott elméleti értéket mutatják meg. A megtakarítási idő változása az EBKM érték változását is jelentheti, amely érték csökkenhet.
EBKM havi 20.000 Ft megtakarítás mellett 0,93 – 2,37% Megtakarítási bónusszal és -0,43 – 0,10% Megtakarítási bónusz nélkül).
EBKM havi 100.000 Ft megtakarítás mellett 1,75 – 2,44% Megtakarítási bónusszal és -0,26 – 0,17% Megtakarítási bónusz nélkül)
²Lakáskölcsön esetén: a lakás-takarékpénztár által nyújtott lakáskölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 7,09%, amely az I10 számú módozatra (6 év 7 hónap megtakarítási időre) vonatkozik. Reprezentatív példa lakáskölcsönre: a szerződéses összeg 2.000.000 Ft, ebből a lakáskölcsön teljes összege 1.156.965 Ft; a kölcsönkamat mértéke évi fix 5,5%, 78 hónapos futamidőre. A hitel teljes díjában foglalt, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó díjak: 47.100 Ft. Havi törlesztőrészlet 18.000 Ft, a törlesztőrészletek száma 77, a törlesztőrészletek összege 1.375.820 Ft. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg: 1.422.920 Ft.
A THM értéke nem tartalmazza jelzáloggal terhelendő ingatlan biztosításának díját. A hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, az ingatlanra vagyonbiztosítási szerződés megkötése szükséges.A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.

Advertisement

Ajánlott videó

Olvasói sztorik