Gazdaság

Egyre több a szelektíven gyűjtött szemét

Tavaly a települési hulladék közel negyede, 24 százaléka újrahasznosult.

Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya tavaly, és az elszállított szemét csaknem negyede hasznosult újra. Az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványa alapján kiemelte, a települési hulladék mennyisége fontos eleme az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési céloknak, ezen belül a felelős fogyasztás és termelés indikátora.

A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék éves mennyisége Magyarországon 3 millió tonna körül mozog. 2013-ig csökkenő tendenciát mutatott, azóta évről évre kis mértékben nő, 2018-ban 3 millió 126 ezer tonna volt, 70 ezer tonnával több, mint 2017-ben.

Ezen belül az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya egyre nő, a háztól történő elszállításnak és a környezettudatosság növekedésének köszönhetően.

Tavaly a közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék 16 százaléka volt szelektíven gyűjtött, szemben az előző évi 15 százalékkal.A települési hulladék járásonkénti egy főre jutó éves mennyisége 2018-ban 178-670 kiló/fő között ingadozott, a gazdaságilag fejlettebb, az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken, így a Balaton környékén volt a legmagasabb.

A KSH szerint tavaly a települési hulladék közel negyede, 24 százaléka újrahasznosult. Az arány évről évre nő, ezzel párhuzamosan csökken a legnagyobb környezeti terhet jelentő szemétlerakás. Tavaly a települési hulladék 15 százalékát, 455 ezer tonnát kezeltek – energiahasznosítással vagy anélkül történő – égetéssel.

Kiemelt kép: 24.hu / Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik