Gazdaság

A reggelizőpelyheket, aszalt gyümölcsöket is megadóztatná a kormány

A kormány, amelyet szeret Orbán Viktor az adócsökkentések kormányaként emlegetni, most azt fontolgatja, hogy újabb termékekekre veti ki a csipszadót – értesült a Népszava. A lap egy kormányzati javaslatot ismertet (de nem derül ki a cikkből, hogy a kormány azt elfogadta-e vagy még döntés előtti verzió), amelynek értelmében jövőre az édes termékek (üdítők, sütemények) után akkor is meg kellene fizetni a Népegészségügyi Termékadót (NETA), vagyis a csipszadót, ha kizárólag édesítőszert tartalmaznak.

A csak édesítőszeres termékek közterhe azonban mintegy harmada lesz a cukrosokénak, így például

  • az ilyen üdítőitalok literét 5 forint,
  • a szörpökét 80 forint adó terhelheti.
  • Az édesítőszeres kakaóporok után kilogrammonként 30 forint, cukrozott készítményeknél 50,
  • a gyümölcsízeknél 200 forint illeti meg várhatóan januártól a közkasszát.

Szélesebb körben válhatnak adókötelessé a szörpök, zöldséglevek. A jövőben csak a magas, legalább 75 százalékos gyümölcs-, és zöldségtartalmú levek mentesülnek a NETA megfizetése alól. (Most ez a határ 25 százalék.)

A javaslat több új terméket is bevon az egészségügyi adó hatálya alá. Így például a 100 grammonként 8 grammnál kevesebb rostot tartalmazó reggelizőpelyheket, illetve az egyéb cukrozott, kandírozott magvakat és gyümölcsöket.

A zöldségcsipszek és a pattogatott kukorica adóterhe nőhet a javaslat értelmében.

Nem maradnak ki az energiaitalok sem. Sok gyártó elhagyta a taurint ezekből a frissítőkből, ám pótolták azt más, az egészségre továbbra is veszélyt jelentő stimulánssal. Így a javaslat készítői adókötelessé tennék azokat az energiaitalokat, amelyekben van koffein, vagy valmilyen élénkítő szer, ezekért literenként 100 forint adót kellene megfizetni

– írja a Népszava.

Kiemelt kép: Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik