Gazdaság nyugdíj

Kiderült, melyik nap érkezik a nyugdíjprémium

Korábban a témában:

A nyugdíjprémiumot minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő – mintegy 2,5 millió – embernek fizetik ki. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019. novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg — közölte a tárca.

Hozzátették: a nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíj-kiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz. Egy átlagnyugdíjas novemberben 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban.

A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz. Mostanra már a 9 ezer forintos rezsiutalványt is megkapták a nyugdíjasok, amelyet jövő év március végéig lehet felhasználni.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.