Gazdaság útitárs

Jövőre az utazási irodák is a teljes árat fogják feltüntetni a csomagjaikban

2020-tól a hazai utazási irodák többsége várhatóan teljes, azaz bruttó áron hirdeti meg az utazási csomagjait – olvasható a Világgazdaság szerdai számában. A lap azt írja, hogy tőlünk nyugatabbra már bevett gyakorlat, hogy az utaztatók a tényleges költségekkel hirdetik meg az utakat, ezért az utas tudja, hogy az ott szereplő árnál csak akkor kell többet költenie, ha extrákat is kér, például fakultatív kirándulást.

Ennek értelmében nem lehet megbontani az utazáshoz szükségszerűen kapcsolódó szolgáltatásokat, úgy mint a repülőjegyek, a szállás, vagy a transzfer árát, illetve az illetéket. 

A hazai piac egy része már régóta küzd a teljes áras úthirdetésekért, jegyzi meg a Világgazdaság, a magyar utazók árérzékenysége miatt azonban eddig nem sikerült olyan összefogást elérni, amely révén nem az került volna előnybe, aki a ténylegesen fizetendő összegnek a töredékével hirdette meg az utat, míg a tényleges ár 30-50 százalékkal is magasabb lehetett.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a közelmúltban több egyeztetés is zajlott a Magyar Utazási Irodák Szövetségénél az ügyben, és a hazai charterutakat is szervező irodák és a saját utazási csomagokat értékesítő cégek közel kétharmada támogatandónak tartotta a teljes ára díjhirdetésre való áttérést.

A megbontott árakért a napilap szerint nem csak az utazási irodák felelősek, hanem az a szabályozás is, hogy az Európai Unió csak a közvetlenül a fogyasztóknak eladott repülőjegyek esetében írja elő kötelezően a teljes áras, illetékmentes díjhirdetést, a légitársaságok a mai napig megbontott árakat adnak meg az utaztató partnereknek. Egyelőre nem is látni, hogy ha a légitársaságokon múlik, ez a gyakorlat megváltozik a jövőben.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.