Gazdaság

Matolcsytól akár 350 forint is lehet egy euró

A magyar jegybanknak nincs árfolyam célja, a forint sorsa a piac kezében marad. A Fidesz tíz éve még mást gondolt.

Miután augusztus 28-án az euró/forint árfolyam átlépte a lélektani határnak tartott 330 forintos szintet, a szocialista Tóth Bertalan megkérdezte Matolcsy Györgyöt, meddig engedi még gyengülni a forintot.

Akár 340 vagy 350 forint/euró árfolyamra is érdemes felkészülnie a lakosságnak?

Az ellenzéki politikus felidézte, hogy a szakemberek nem zárják ki, hogy tartósan gyenge marad a forint, ami azonban megkérdőjelezi az idei évi költségvetés egyes alapvetéseit is. Tóth Bertalan szerint a forint gyengülésének egyik oka, hogy eddig azt kommunikálták, hogy nincs hivatalos árfolyamcélja az MNB-nek.

Az továbbra sincs. Matolcsy György szerint a törvény szerint az MNB elsődleges célja

az árstabilitás elérése és fenntartása.

A forint sorsát, az érvényben lévő lebegő árfolyamrendszerben,  eddig is és a jövőben is a piac folyamatai határozzák meg és az MNB a jövőben sem kommentálja a forint árfolyamának

rövid távú alakulásával kapcsolatos kérdéseket. A Monetáris Tanács minden, a makrogazdasági és a pénzpiaci környezetben bekövetkezett változást az inflációs folyamatokra és az inflációs cél fenntartható elérésére gyakorolt hatásán keresztül értékel.

Matolcsy György előzőleg bírálta Varga Mihály pénzügyminisztert, aki szerint szintén stabilabb forint kellene.

Ami egyébként a jegybank elnöke szerint most a piaci folyamatok következménye, az tíz éve a fideszesek szerint a szocialisták gazdaságpolitikai kudarca volt. Navracsics Tibor frakcióvezetőként 2009. február 3-án a kormányt tette felelőssé a 300 forintos euróért.

Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát. (…) Azt láthatjuk, hogy a kormány cselekvés helyett konzultál, nyilatkozik és jobb híján a Fideszt szidja. Ez nem politika, ez nem válságkezelés.

DK a Matolcsy-Varga vircsaftról

Az ország védtelen a válsággal szemben, ha a Fideszben már most egymással veszekednek. Az ellenzéki párt felidézte, hogy Varga Mihály szerint véget ért a gazdasági aranykor, fel kell készülni a válságra. Matolcsy György ezt értékelte úgy, hogy a miniszter ellentmond a nemzet vágyainak és a kormány terveinek.

A Demokratikus Koalíció szerint az ország védtelen a válsággal szemben, ha a pénzügyminiszter és a jegybankelnök már most egymással veszekednek.

Mi lesz akkor, ha már a küszöbön lesz a recesszió, ha gyors és összehangolt tettekre lesz szükség? A DK szerint előbb a NER felelőtlenül eljátszotta a válság utáni évek jelentette történelmi lehetőséget, és ugyanennyire felelőtlen lesz akkor is, amikor beüt a krach.

 

Kiemelt kép: Matolcsy György előadást tart az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen a Nyíregyházi Egyetemen szeptember 5-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik