Gazdaság nyugdíj

A cégek egyre kevesebbet tolnak nyugdíjpénztárba

Korábban a témában:

Egyre fontosabb a magyaroknak, hogy megteremtsék az anyagi biztonságot nyugdíjaskorukra az OTP Nyugdíjpénztár 2019 első féléves eredményei alapján. Az átlag tagdíjvállalás 17 500 forint volt a januártól júniusig tartó időszakban, ami 3000 forinttal magasabb, mint a tavalyi második félévben volt. A munkáltatói és egyéni befizetések összességében 20 százalékkal lettek magasabbak a 2018-as év második félévében befizetett átlagos összegnél. A nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni és munkáltatói befizetések összege meghaladta a 9,4 milliárd forintot az év első hat hónapjában, a kezelt vagyon pedig több mint 270,2 milliárd forintra nőtt az első félévben.

Az egyéni befizetéssel rendelkezők, ha az eseti és a rendszeres befizetések összegét nézzük, összesen 6,9 milliárd forintot tettek félre nyugdíjas éveikre, míg a munkáltatók összesen 2,5 milliárd forinttal segítették hozzá munkavállalóikat, hogy közelebb kerüljenek az anyagi gondoktól mentes időskorhoz.

Az egyik szemük sír

Az idei év első félévét vegyes szájízzel zárták. Egyfelől pozitív eredménynek tartják, hogy az egyéni befizetések továbbra is emelkednek. Ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy mintegy 23 százalékkal csökkent a munkáltatói hozzájárulások összege a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ami nyilván nem független attól, hogy az idei évtől a pénztári munkáltatói hozzájárulások már bérként adóznak.

Továbbra is meggyőződésünk, hogy a munkáltatóknak kiemelt szerepe van dolgozóik hosszú távú anyagi biztonságának megteremtésében, a fizetés mellett a hosszú távú öngondoskodás ösztönzésével. A következő félévben szeretnénk minél több munkáltatót meggyőzni arról, hogy legyenek ők is nyugdíjmentorok dolgozóik szemében

– kommentált a nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, Nagy Csaba.

Új belépők: fiatalok és nők

Több mint 5 600-an döntöttek úgy, hogy 2019 első félévében belevágnak a boldog nyugdíjaskor megalapozásába, és csatlakoztak az nyugdíjpénztárhoz. Úgy látják, egyre több fiatal ismeri fel, hogy érdemes minél előbb megkezdeni az időskori anyagi felkészülést, aminek köszönhetően az új belépők átlagéletkora 2018-ban a korábban stagnáló 40 év alá csökkent.

Ez a pozitív irányú változás a 2019-es év első félévében is megmaradt, az új belépők átlagéletkora a januártól júniusig tartó időszakban 39 év volt. További érdekesség, hogy amíg tavaly év elején kiegyenlített volt a nemek aránya, idén ismét a nők kerültek többségbe az új belépők között.

Keiemlt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.