Gazdaság

Milliárdokat fizet Andy Vajna volt üres cége egy közbeszerzéseken nagyra nőtt cégért

A tőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. közel 29 milliárd forintért megveszi a Delta Systems Kft.-t – jelentették be.

Az Est Media a januárban elhunyt Andy Vajna érdekeltsége volt (de csak kisebbségi, közvetett részesedése volt Vajnának a cégben). Vajna halála a részvény ára nagyon zuhant, aztán az elmúlt napokban hihetetlen ütemben drágult a részvény. Most derült ki, miért: mert gigantikus üzletet köt.

Talán valakik, a szerencsések valahol ezt megsejthették, ezért nőtt az elmúlt egy hétben óriási mértékben a részvényár.

Az Est Media amúgy gyakorlatilag egy üres cég, tevékenység és bevétel nélkül. (A részvényvásárlók arra spekulálhattak Andy Vajna megjelenése körül, hogy majd megtöltik tartalommal a céget, és elkezd bevételt termelni.) És most mégis lesz gyenge 30 milliárdja, hogy felfaljon egy másik céget.

A vételárnak csak kisebb részét fogják készpénzzel kiegyenlíteni, 2,35 milliárdot így fizetnek ki (de ehhez előbb kölcsönt vesz fel az Est Media). A fennmaradó összeget úgy, hogy az Est Media új részvényeket bocsát ki, a jelenlegi árnál még magasabb, 210 forintos kibocsátási áron, ezeket a Delta Csoport holdingcége, a Deltagroup Holding Zrt. fogja megvásárolni, ezáltal ez lesz az Est Media legnagyobb részvényese.

A most bekebelezendő Delta Systems az IT-szektorban hasít (komplett infrastruktúra-megoldásokra: architektúratervezésre, hálózati megoldásokra, hardverelemekre, alkalmazásintegrációra, infrastruktúramenedzsmentre fókuszál).

Van miből bevételt termelni (idén úgy 16 milliárd forint a terv), a Közbeszerzési Értesítőben csak úgy sorjáznak a Delta Systems által elnyert, állami és EU-s pénzből finanszírozott megbízások.

Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik