Gazdaság

85 éves nőt lakoltatnak ki szerdán a lányával együtt Gyálon

H. Ágnest és 85  éves édesanyját az ügy jelenlegi állása szerint 2019. július 31-én – vagyis most szerdán – lakoltatják ki a gyáli otthonukból. 2006 óta élnek a településen, egy devizahitelből vásárolt ingatlanban. Az eredetileg 10 millió forintos hitel törlesztőrészlete néhány év alatt a háromszorosára nőtt: volt olyan hónap, amikor több volt a fizetendő részlet, mint Ágnes teljes fizetése. A törlesztőrészleteket ezért nem tudták fizetni, majd az OTP Faktoring Zrt. kezdeményezte az ingatlan elárverezését. A szerdai kilakoltatást az árverési vevők kezdeményezték.

Noha Ágnesnek van munkahelye, a magánbérleti szektorban az elmúlt években lezajlott szélsőséges mértékű lakbér-emelkedés miatt erősen kérdéses, hogy találnak-e megfizethető lakhatást – főleg úgy, hogy jövedelmük végrehajtás alatt van – írja A Város Mindenkié blogja.

A szervezet az önkormányzat felelősségét is feszegeti az üggyel kapcsolatban, például hogy mit tettek az ellen, hogy a család hajléktalanná váljon. Emlékeztettek rá, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint a települési önkormányzat kötelező feladata „a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”. Azzal a kéréssel fordultak ezért Gyál Város Önkormányzatához, hogy – legalább átmeneti jelleggel – biztosítson elhelyezést Ágnesnek és 85 éves édesanyjának egy támogatott lakbérű önkormányzati bérlakásban. Hogy kérésüknek eleget tesz-e az önkormányzat, azt még nem tudni.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik