17,6 milliárd forintnyi közpénzt kapott a Fradi

Korábban a témában:

A Ferencvárosi Torna Club nyilvánossá tette beszámolóját, ebben szúrta ki az mfor.hu, hogy a focicsapat mögött álló gazdasági társasághoz hasonlóan az egyesület is mínuszt volt kénytelen elkönyvelni.

A 2017-es 197,7 milliós veszteség után tavaly -130,8 millió lett a tárgyévi eredménye. A központi költségvetésből évek óta kap pénzt a 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztési támogatás jogcímen. Tavaly a Fradinak 6,8 millió forint jutott ezen a jogcímen.

A tárcáktól érkezett összesen 17,6 milliárd forint mellett a sportági szakszövetségektől is kapott még 42 millió forintot a Fradi, vagyis jelentős mértékben állami pénzekből gazdálkodik a sportegyesület. A szövetségeken keresztül a központi költségvetésből az úszók, az atléták, a birkózók, a vívók és a triatlonozók kaptak támogatást — írja az mfor.hu.

Kiemelt kép: MTI/Földi Imre

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.