Gazdaság

A tescósoknak nyaralással kombinált balatoni munkát kínál a cégük

A Tesco nem titkolja, hogy nem egyformán fizeti az ország különböző részein a dolgozóit, többek között ez is kiderült a Pénzcentrum interjújából, amit a brit boltlánc országos HR vezetőjével készítettek. Szigeti Barbara elismerte, a bérek az ország különböző pontjain eltérőek. Ezt azzal indokolta, hogy a piaci körülmények sem azonosak. Példaként említette, hogy az autópályák mentén majdnem zéró a munkanélküliség, tehát nincs szabad erőforrás a munkaerőpiacon, ami a bérezésre is hatással van. Egy kicsit más a helyzet például Somogy, Baranya, Békés, Csongrád megyében, de azért ott is egyre több a gyártóüzem – tette hozzá.

Nyaralással egybekötött munka

Azt sem rejtette véka alá, hogy egy balatoni szezonra képtelenek lennének menedzselni az erőforrásigényt anélkül, hogy az országon belül transzferálnák kollégáikat. Az áthelyezés elmondása szerint egyébként nagyon népszerű munkavállalóik körében. Idén mintegy 200 embernek biztosítanak nyaralást úgy, hogy kéthetes turnusban le tud menni mondjuk Siófokra dolgozni, ahová akár a családja is elkísérheti. Arra is van lehetőség, hogy a Tesco erre az időre felveszi a családtagot is részmunkaidőbe, majd utána együtt nyaralnak. Ilyen esetekben az útiköltséget és a szállást 100 százalékban térítik. Emellett nagyjából 200 gyereknek tudnak nyári tábort biztosítani, szintén teljesen ingyen.

Ide keresik a legtöbb leendő tescóst

A nyári időszakban legfőképpen a balatoni szezon miatt plusz 800-1000 fős munkaerőigény van a cégnél. Ebben benne vannak a szabadságoltatások is, hiszen az augusztusban az emberek 20 százaléka nem dolgozik, őket valahogy pótolni kell. Ami folyamatos kihívást jelent nekik, az a frissáru, a pék, a jó hentes, a jó csemegepultos. Mindig van 200-400 ember, aki ezen a területen vándorol.

A házhoz szállítási üzletágban növekedni akarnak, szóval oda is egyre több embert keresnek.

Kiemelt kép: MTI /Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik