Gazdaság

A nyugdíjasokat sújtja leginkább az infláció

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki adatközlése szerint a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolt infláció átlagosan 3,7 százalék volt az egy évvel korábbihoz képest. Az első négy hónapban átlagosan 3,3 százalék volt az idősek kosara szerint számolt infláció — írta meg az mfor.hu.

Év elején a kormány 2,7 százalékkal emelte a nyugdíjakat, tehát ha nem változnak a folyamatok, reálértéken több mint 0,5 százalékot veszítenek az idősek.

A lap emlékeztet: a kormányt jogszabály kötelezi a különbözet kiegyenlítésére az év végén, addig viszont az időseknek kell kigazdálkodniuk a gyorsuló infláció miatt keletkező többletköltségeiket. Csak akkor normalizálódna a helyzet, ha az év hátralévő részében korrigálnak az árak, és az éves átlagos mutató visszatérne a 2,7 százalékhoz.

Azok a nyugdíjasok, akiknek a fogyasztásában az élelmiszerek az átlagot meghaladó súlyt tesznek kim méginkább érintettek. A statisztikai hivatal jelentése szerint áprilisban átlagosan 5,2 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára, ezen belül az idényáras élelmiszereké – mint a burgonya, a friss zöldség, gyümölcs – 20,3 százalékkal nőtt.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik