Gazdaság

Letöltendőt szabtak ki egy uniós pénzből támogatott magánklinika ügyében

Első fokon végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől való eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék annak az ügynek az egyik vádlottját, amelyben azzal gyanúsítottak meg egy céget, hogy helytelenül használta fel orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére az Európai Uniótól elnyert támogatást 2009-ben. A másik vádlottat pedig, aki a bűncselekménnyel okozott kárt időközben teljes egészében megtérítette, felfüggesztett szabadságvesztésre

Az Index beszámolója szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlására indult vizsgálat szerint az elkövetők az érintett eszközöket egy külföldi cégtől vásárolták meg, majd azokat közel négyszeres áron szerepeltették a pályázatban. A támogatást hamis nyilatkozatokkal igazolták és elhallgatták az elszámolást végző szervezet elől, hogy a vételár különbözetét egy közbeiktatott cégen keresztül a saját részükre utaltatták vissza.

A közleményben szereplő részletek és a TI Magyarország sejtése alapján arról az ügyről lehet szó, amelyről még 2012-ben az Átlátszó számolt be egy háromrészes cikksorozatban. Az ügyben nem csak egy csepeli magánklinika szerepelt, hanem egy vidéki városban orvosi műszerek működtetésére létrehozott diagnosztikai centrum is – az Átlátszó cikkében ez Kistelek volt.

Az oknyomozó portál nem csak az orvosi diagnosztikai eszközökkel kapcsolatban írta azt, hogy a normálisnál drágábban vásárolták azokat, hanem olyan laptopot, projektort és szervert is talált a pályázat dokumentációjában, amelyeket kétszeres áron szereztek be. Ezen kívül olyan „orvosokat” alkalmaztak a magánklinikán, akik megtévesztő módon használták a nevük előtt a doktor jelzést.

A két vádlott tettével az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak több mint 182 millió forint, a magyar költségvetésnek pedig 32 millió forint kárt okozott. Az ügyész az egyik vádlott esetében hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a másik vádlott esetében a felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabásért fellebbezett.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik