Gazdaság

A TV2 új igazgatója szerint a gazdasági és piaci körülmények is kedvezőek

A napi.hu készített interjút a TV2 Csoport szerdán kinevezett új vezérigazgatójával, Pavel Stanchevvel, aki május közepén áll majd munkába és Vaszily Miklós elnökkel.

Stanchev szerint a TV2 egy erős brand, mint mondta:

A magyar televíziós médiapiac tartogat lehetőségeket. Optimista vagyok, azért is fogadtam el ezt a pozíciót, mert adottak a feltételek, hogy jó munkát végezhessünk.

Vaszily Miklós pedig úgy fogalmazott:

Abszolút a profit a célunk. Én tavaly októberben csatlakoztam az igazgatósághoz, azóta az itt hozott döntések az eredményességet célozzák. A közeljövőben publikálandó 2018-as eredményszámaink ezt már tükrözni fogják.

Pavel Stanchev arról is beszélt, hogy nincs ok temetni a televíziózást, ráadásul a magyar piac a nyelv miatt védett az olyan szolgáltatóktól mint a Netflix. Hozzátette:

A TV2-t egy olyan műhelyként képzelem el, amely vonzza a tehetségeket; egy olyan hely, ahol respektálják a kreatív ötleteket és azokat meg is valósítják. Azt egyáltalán nem szeretném, hogy egyetlen műsorgyártótól vásároljunk, mint korábban. Azt láttuk külföldön is, hogy nem jó, ha egy csatorna mindig csak ugyanarra a gyártóra támaszkodik.

A Tények Facebook-oldalán a fidesz.hu szerepel hivatalos honlapként
Gyönyörű találat az egyik olvasónktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik