Gazdaság

Az utált EU pénzéből fejleszti fel a kormány a magyar cégeket, hogy azok legyőzzék az EU-s vállalatokat

Ha pénzről van szó, nem annyira finnyás az Orbán-kormány az Európai Unióra és vezetőire – ez is lehet az olvasata annak a történetnek, amelyről a Portfolio.hu ír.

Bejelentették azt az EU-s pályázatot, amely 10 milliárd forintos keretösszeggel, tehát uniós pénzből „Magyar multi program” címen támogatja a legígéretesebb magyar kis- és közepes vállalkozások fejlődését.

A magyar kormány szerint az összes magyar vállalkozás 5-10 százaléka rendelkezhet kiemelt növekedési és innovációs potenciállal. A Magyar multi program a konvergenciarégiók cégeire számít, leendő partnerei 170 magyar kis- és középvállalkozásból (kkv) kerülhetnek ki – írja a portál György László államtitkár által elmondottak alapján. „Ezek a társaságok az elmúlt időszakban három egymást követő évben legalább évi 20 százalékkal növekedtek vagy legalább évi 50 százalékkal nőtt az exportárbevételük, az elért szintet pedig fenn is tudták tartani – mondta az államtitkár. Várakozása szerint ezek a társaságok lehetnek a külföldön is sikeres magyar multik, amelyek betölthetik a külpiaci réseket és eredményesebbek lehetnek a nemzetközi versenytársaknál.”

Tehát EU-pénzből turbózná fel a magyar kormány azokat a magyar kis- és közepes cégeket, amelyek aztán az EU más országaiban és a világ más tájain versenyre kelnének az ottani vállalatokkal.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik