Gazdaság

Trump embere került a Világbank élére

A Világbank igazgatótanácsa pénteken egyhangúlag Donald Trump amerikai elnök jelöltjét, David Malpass közgazdászt választotta elnökké.

A 63 esztendős Malpass beiktatása kedden lesz, megbízatása öt évre szól. A globalizmus iránt köztudomásúan gyanakvással viseltető Malpass volt az egyetlen jelölt, miután az amerikai elnök februárban őt nevezte meg.

Republikánus, akárcsak Trump, akinek a 2016-os elnökválasztási kampányban a gazdasági tanácsadója volt. És Trumphoz hasonlóan ő sem rejti véka alá, hogy szkeptikus a multilaterális nemzetközi intézményekkel szemben. Világbanki jelöléséig az amerikai pénzügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős államtitkára volt, korábban pedig annak a Bear Stearns beruházási banknak a vezető közgazdásza, amely a 2008-as bankválságban ment tönkre.

„David különleges vezetője lesz a Világbanknak, várom, hogy új posztján is együtt dolgozhassam vele” – írta péntek esti Twitter-bejegyzésében Steven Mnuchin, az amerikai pénzügyi tárca vezetője.

Jelölése után nem sokkal egy lapinterjúban Malpass arról beszélt, hogy amennyiben ő irányítja majd a Világbankot, akkor szívügyének a legszegényebb országok megsegítését tekinti majd, illetve azt szeretné elérni, hogy az olyan, fejlettebb országok, mint például Kína, ne férhessenek hozzá Világbank-kölcsönökhöz.

Pénteki megválasztása után a bank alkalmazottaihoz intézett üzenetében azt hangsúlyozta, hogy még manapság is mintegy 700 millió ember él mélyszegénységben, és bár a világban a gazdasági növekedés pozitív, mégis, túl sok ember életkörülményei egyáltalán nem javulnak.

„E kihívásokkal szembenézve, célunk kettős: a mélyszegénység megszüntetése és a jólét megosztása mindenkivel” – fogalmazott, sürgetőnek nevezve a feladatot. A Világbankot 1944-ben, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy időben alapították, az amerikai Bretton Woodsban rendezett konferencián a világ szegénységének csökkentése és fejlesztési tervek finanszírozása céljából. Hagyományosan amerikai a vezetője, míg az IMF élére hagyományosan európai jelöltet választanak.

MTI, fotó: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik