Gazdaság

Soha nem volt olyan eredményes a Hunguest Hotels, mint Mészáros kezében

Eredményes évet zárt tavaly a Hunguest Hotels Zrt., az előző évinek több mint a másfélszeresére nőtt az árbevétel, miközben az év végére a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotelből 22 saját üzemeltetésbe, illetve tulajdonba került - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az előző évhez képest több mint 62 százalékos növekedéssel tavaly 23,676 milliárd forint volt a Hunguest Hotels Zrt. nettó értékesítési árbevétele, mely után 3,4 milliárd forint adózott eredmény született – ez 86 százalékkal magasabb a 2017-esnél. A saját üzemeltetési körbe tartozó szállodák pedig tavaly közel 55 százalékkal, 5,180-ról 8,011 milliárd forintra bővítették bruttó üzemeltetési eredményüket.

A megnövekedett forgalomnak köszönhetően a saját tulajdonú hotelek szobakihasználtsága másfél-két százalékpont fölötti bővüléssel csaknem 70 százalékra nőtt az előző év során, vagyis a szállodalánc piacvezető szerepe stabilan erősödött. A jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellnessüdülések piacán erős kínálattal rendelkező Hunguestnél a vendégek közel kétharmadát a magyar családok adják, akiknek a készpénzes és Szép-kártyás költése is emelkedett tavaly.

Jók a kilátások 2019-ben is, a húsvéti ünnepekre például már telt házas foglalásokat jegyzünk

– tette hozzá.

Nagyon várjuk az új digitális Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) nyári indulását, amelytől azt reméljük, hogy rövid időn belül jelentősen hozzájárul az ágazat fehérítéséhez, ezáltal a versenyképességünk javulásához

– jegyezte meg.  Hozzátette, a fekete- és a szürkegazdaságban alkalmazott munkavállalókat vissza kell terelni a tisztességes munkaadók irányába, ebben az NTAK nagy segítség lesz. Ezzel együtt a cégek versenyképességének új lendületet adhat jövőre a szállodaiparban régóta várt áfacsökkentés az európai viszonylatban is magas, jelenlegi 18 százalékról a kedvezményes, egykulcsos körbe, amelyet jelzése szerint a kormány fontolóra vesz az új digitális adatszolgáltatás életbelépését követően.

Emlékeztetett, januárban átvették a Saliris és a Lifestyle hotel üzemeltetését, júliusban pedig a szegedi Forrás szálló és az akvapark üzemeltetése került a társasághoz.

Potom pénzért vett az államtól gyógyfürdőt Mészáros Lőrinc, de a tb-kártyás betegekből nem kér
A felcsúti milliárdos a beutalóval érkező, beteg embereket nem fogadja egerszalóki gyógyfürdőjében, üzletpolitikai megfontolásból.

Emellett két heiligenbluti és egy montenegrói szálloda működtetése is a Hunguest feladata lett az év során. Novemberre a Konzum-csoporthoz került a legnagyobb balatoni kempingüzemeltető vállalat, a Balatontourist is a BLT Group Zrt. megvásárlásával. A tavalyi szezonban tíz balatoni kempinget és egy vendégházat üzemeltető cég bekerülésével a legnagyobb magyarországi szállásadó vállalatot alapozták meg – mondta.

A Balatontourist kapcsán megjegyezte: a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban lévő kempingek üzemeltetésének átvétele a vendégeknek nem jelent majd feltűnő változást. A társaságnál a jövőben arra törekednek, hogy hatékonyan kihasználják a patinás magyar turisztikai márkák közötti szinergiákat. Kitért rá: az egykor alapvetően munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből álló szállodaláncnál folytatódnak az átalakulások. Néhány héten belül a céget birtokló Konzum Nyrt. beolvad az Opus Global Nyrt.- be, ami azzal jár, hogy a Hunguest Hotels tulajdonjoga közvetlenül az Opushoz kerül.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik