Gazdaság

Visszaestek kicsit a keresetek januárra, tavaly decemberhez képest

2019. januárban a bruttó átlagkereset 343 500 forint, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 228 400 forint volt, mindkettő 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez a szám azért érdekes, mert a KSH most közölt először publikált olyan statisztikai adatokat, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átvett ún. járulékbevallásból, a költségvetési szervezetek vonatkozásában pedig a Magyar Államkincstártól átvett adatokból állítja elő és publikálja, a korábbi havi munkaügyi adatgyűjtés kivezetésével párhuzamosan.

A januári statisztikában azonban továbbra is csak a a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, költségvetési intézmények és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek átlaga jelenik meg. Szóval egyelőre nem látszik olyan drámai keresetzuhanás, mint amire számítani lehet majd, ha a legkisebb vállalkozások adatai is bekerülnek a statisztikába.

Enélkül mintegy 5 százalékos visszaesés van decemberhez képest. Tavaly decemberben ugyanis (még az előző statisztika szerint) bruttó 360 ezer forint volt az átlagkereset. Némi ingadozás egyébként máskor is előfordul hónapról hónapra, például tavaly novemberben 355 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, októberben meg 324 ezer forint.

A részletek

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 343 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 354 200 forint volt. A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 228 400 forint volt, a kedvezményeket is figyelembe véve 235 500 forint.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,6 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkeresetpedig 10,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Újdonság, hogy nemek és korcsoportok szerinti bontás is van.

  • A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében 376 700 forintot, míg
  • a nők körében 311 300 forintot ért el.

Ez a férfiak esetében 11,8, a nők esetében pedig 9,8 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (634 200 forint), a – közfoglalkoztatottak jelentős  részét magában foglaló – humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabb (230 900 forint). Közfoglalkoztatottak nélkül a humán-egészségügy, szociális ellátás ágban a bruttó átlagkereset értéke 300 700 forint volt.

  • A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 267 700 forint,
  • a 25–55 évesek esetében 356 300 forint, míg
  • az 55 év felettieknél 337 200 forint volt.

Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban 17,6%, 11,2%, illetve 10,0% volt az előző évhez képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 327 000 forintra becsülhető, amely 10,6 százalékkal nőtt egy év alatt.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,7 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,7 százalékkal emelkedett.

A KSH hangsúlyozta, az új, adminisztratív adatforrásból származó adatok használata jelentősen csökkenti az adatszolgáltatási terheket úgy, hogy emellett folyamatosan bővülő részletezettségű, összehasonlítható adatok állnak rendelkezésre.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik