Gazdaság

Simicska megemelte a tőkét a kecskés cégében

A nagy összeomlás során mindössze egyetlen cégéről nem mondott le Simicska Lajos és nem is adta azt át üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t. A cég juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozik, és egy hárskúti vendégház működtetéséért is felelős.

A hárskúti épület korábban Ökoházként szerepelt a sajtóban, ám mára a megújuló energiaforrások bemutatása helyett sima vendégházzá alakult, ahol egyebek mellett vadászati és lovas programokat is kínálnak az odalátogatóknak.

A Zrt. idén jelentősebb tőkeinjekciót kapott. A cégnyilvántartás szerint 2019. február elsején jegyezték be, hogy 147 millió forintról 207 millióra emelték a cég tőkéjét – írta szerdán az Mfor.hu.

Ez a lépés abban az esetben indokolt, ha a cég saját tőkéje a jegyzett tőke fele alá csökken, netán két egymást követő évben negatív tartományban mozog. Ilyenről azonban szó sincs a Zrt. esetében. Ugyan az elmúlt néhány évben folyamatosan apadt a cég saját tőkéje, 2013 és 2017 között 473 millióról 215-re csökkent, ez egyik tőkerendezést igénylő kitételnek sem felel meg. Nagyobb a jegyzett tőkénél és nem is negatív.

Igaz, a cégnek 1,2 milliárd forintos, folyamatosan emelkedő kötelezettsége is van, ráadásul 2013 óta minden évben csak veszteséget termelt, ami magyarázza a rendre apadó saját tőkét is. A G7 feltételezése szerint mivel a pénzügyi adatok nem támasztják alá, ezért sokkal inkább érzelmi alapokon nyugvó döntés volt a cég megtartása, mint gazdasági lépés.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. nem volt jelentős Simicska-cég, a hvg.hu korábbi számításai szerint mintegy 200 hektáron gazdálkodik, amelynek körülbelül negyede erdő. Mezőgazdasági tevékenységéből fakadóan az uniós pénzekből is csurran-cseppent valami Simicskáéknak. 2016 és 2018 között összesen 71,8 millió forint támogatás érkezett hozzájuk Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések, agrár-környezetgazdálkodási kifizetés, ökológiai gazdálkodás fenntartása, valamint védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzése jogcímeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik