Gazdaság

Bajban a legnagyobb magánnyugdíjpénztár

„Befizetési határidő: 2019. március 31.” és három piros felkiáltójel figyelmeztette a tagokat a Horizont Magánnyugdíjpénztár Facebook-oldalán csütörtökön délelőtt, hogy rendezzék az idei évre vonatkozó tagdíjukat, figyelt fel rá a Napi.hu.

A magánnyugdíjpénztáraknál az a szabály, hogy el kell érniük, hogy a rendszeresen tagdíjat fizetők aránya 70 százalék fölött legyen. Ha ezt nem sikerül elérniük, az komoly probléma, ugyanis ebben az esetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elrendeli a végelszámolásukat.

A Horizontnál pedig jelenleg mindössze 63 százalékon áll a mutató. 7 százalék tehát hiányzik. Mondjuk az is igaz, hogy az intézményt nem zárják be azonnal, az MNB az előző hat hónap átlagában vizsgálja a 70 százalékot. Tehát ha a korábbi hónapokban magasabb volt az arány, az még felhúzhatja az áprilisi mutatót.

Két olyan hónap után kell lehúzni a rolót, amikor az előző hat hónap átlaga nem érte el a 70 százalékot. A Horizontnak 36 ezer tagja van, ezzel bőven piacvezetőnek számít a megmaradt négy pénztár közül az 56 ezres magánnyugdíjpénztári szférában.

A Horizontnál az éves tagdíj mindössze 2400 forint, a működési támogatás pedig 9600 forint (ez 52 százalékon áll). Egyiket sem kötelező befizetni, de ha a tagok azt akarják, hogy fennmaradjon a pénztár, akkor nincs más választásuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik